-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.28.
"Általunk lesz jobb" - különös zaj a Városház téren
A november 3 és 9 között zajló Európai Ifjúsági Hét keretében november 5-én, szerdán délután 5 óra 5 perckor 5 percen át az ország, a világ és a szűkebb közösség figyelmét arra próbálták meg felhívni, hogy a fiatalok aktív részesei az életnek és a jövő kialakításában nagyon fontos szerepük van. Az "Általunk lesz jobb" szlogent terjesztették Székesfehérvár Főterén is. Képes beszámoló a cikkben található!
2008.11.05. 19:41 |
A november 3- és 9 között zajló Európai Ifjúsági Hét keretében november 5-én délután 5 óra 5 perckor 5 percen át az ország, a világ és a szűkebb közösség figyelmét arra próbálták meg felhívni, hogy a fiatalok aktív részesei az életnek és a jövő kialakításában nagyon fontos szerepük van. Az "Általunk lesz jobb" szlogent terjesztették, hiszen Általuk lesz jobb a világ.

Az 5 perces megmozdulás (flashmob) kapcsán csak 1-2 "szabályszerűséget" határoztak meg: legyen minden résztvevő fiatalon valamilyen citromsárga színű ruhadarab (sapka, póló, sál, vagy csak a kezére csavart sárga anyag) és keltsen zajt bármilyen eszközzel.





Az 5 perces megmozdulás (flashmob) kapcsán csak 1-2 "szabályszerűséget" határoztak meg: legyen minden résztvevő fiatalon valamilyen citromsárga színű ruhadarab (sapka, póló, sál, vagy csak a kezére csavart sárga anyag) és keltsen zajt bármilyen eszközzel.



