-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Általános iskolások robotépítő versenye a fehérvári LEGO napon
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központja május 24-én, pénteken rendezi meg az I. LEGO-napot, az általános iskolások robotépítő versenyét. A gyerekek által épített robotok versengését délután kettő órától nézheti meg a nagyközönség az Alba Plazában a mozgólépcsőnél. A versenyen hat csapat LEGO NXT robotok megépítésében és programozásában mérik össze erejüket, felkészültségüket.
2013.05.23. 08:49 |
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központja május 24-én, pénteken rendezi meg az I. LEGO-napot, az általános iskolások robotépítő versenyét. A gyerekek által épített robotok versengését délután kettő órától nézheti meg a nagyközönség az Alba Plazában.
Az Óbudai Egyetem székesfehérvári központjában számos érdekes, tudománynépszerűsítő rendezvényt szerveznek a következő években. Ezek egyike az általános iskolások számára megrendezett LEGO-nap is. A versenyre jelentkezők közül összesen hat székesfehérvári illetve vidéki csapat kerülhetett a döntőbe, akik LEGO NXT robotok megépítésében és programozásában mérik össze erejüket, felkészültségüket.
A versenyző diákok reggel 8 órakor kezdik a megmérettetést. Az egyetem géptermében kapják meg a pontos feladatot, amit tanári segítséggel megpróbálnak a délelőtt folyamán megoldani. A végső megmérettetésre 14.00-tól az Alba Plazában kerül sor, ahol minden csapat robotja végighaladhat az akadálypályán. A verseny győztese az lesz, akinek a robotja a leggyorsabban a legjobb eredményt elérve oldja meg a kitűzött feladatot. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak 14 órától az Alba Plaza mozgólépcsőjénél!
