-
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
Wunderbar a Belvárosban
Péntek délelőtt a népviselet napjához kapcsolódva a Felsővárosi Általános Iskola tanulói német népviseletben táncoltak és énekeltek a Vörösmarty Színház, valamint a Püspöki Palota előtt. Kora délután pedig a Wunderbar fesztiválhoz csatlakozva, a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében több székesfehérvári iskola részvételével zenés-táncos flashmobot mutattak be a Városház téren.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Alba Regia Gyermekkórus Fesztivál - énekszó tölti be Székesfehérvárt vasárnapig
Nemcsak Székesfehérvár és a fehérváriak fogadták örömmel a gyermekkórusokat, hanem még az időjárás is szebbik arcát mutatta, így a Városház téren nyitották meg csütörtökön délután a XIII. Alba Regia Gyermekkórus Fesztivált. Hagyományosan közös énekléssel köszöntötték egymást és a házigazda várost az ifjú énekesek. A négynapos programsorozat keretében kilenc kórus, valamint a vasárnapi „Szállj elő zöld ág” városi alsó tagozatos néptánc találkozón nyolc tánccsoport ad műsort. Székesfehérvár Belvárosában számos szabadtéri bemutatóra kerül sor, de templomi koncert is szerepel a programban.
2014.05.29. 17:26 |
Nemcsak Székesfehérvár és a fehérváriak fogadták örömmel a gyermekkórusokat, hanem még az időjárás is szebbik arcát mutatta, így a Városház téren nyitották meg csütörtökön délután a XIII. Alba Regia Gyermekkórus Fesztivált. Hagyományosan közös énekléssel köszöntötték egymást és a házigazda várost az ifjú énekesek. A négynapos programsorozat keretében kilenc kórus, valamint a vasárnapi „Szállj elő zöld ág” városi alsó tagozatos néptánc találkozón nyolc tánccsoport ad műsort. Székesfehérvár Belvárosában számos szabadtéri bemutatóra kerül sor, de templomi koncert is szerepel a programban.
Péntektől vasárnapig ad otthont Székesfehérvár a XIII. Alba Regia Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválnak és a „Szállj elő zöld ág” városi alsó tagozatos néptánc találkozónak. A programot kétévente szervezi meg a határon innen és túlról érkező énekkaroknak a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Idén a három székesfehérvári mellett Tapolca, Kecskemét, Győr, Komarno, Gímes, valamint Nagyvárad gyermekkórusai fogadták el a szervezők meghívását és vesznek részt a fesztiválon. Az énekkarok az Órajátéknál találkoztak elsőként, ahonnan közösen, énekszóval sétáltak át a Városház térre. Az ifjú énekeseket és kísérőiket dr. Cser-Palkovics András polgármester, a fesztivál fővédnöke köszöntötte, ez egyben a négynapos programsorozat ünnepélyes megnyitója is volt.
A zene szerepéről beszélt köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere, valamint szeretettel üdvözölte a vendégkórusokat. „Mindig nagy öröm számomra, ha a Városház téren ennyi fiatalt láthatok. Köszönjük, hogy határon innen és túl éltetitek a zenei hagyományokat és eljöttetek hozzánk, Székesfehérvárra. Városunk életének szerves része az Alba Regia Gyermekkórus Fesztivál, amely az éneklésről, a kultúráról és az értékekről szól. A nemzet történelmi fővárosában vagyunk, ahol öt évszázadon át a magyar királyokat koronázták és temették. Mindebből érzékelhetitek, hogy mennyire fontosak számunkra a hagyományok. A fiatalok azonban legalább ilyen fontosak Székesfehérváron. Most jöttünk az Órajátéktól, amely az év tizenegy hónapjában királyainkról szól, ám Ti most azt az időszakot láthattátok, amikor ez is a diákoké.” – emelte ki dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere elmesélte a vendégkórusoknak, hogy a ballagási és érettségi időszakban az iskolai élethez kötődő figurák jelennek meg az Órajátékon, éppen ezért a Kossuth udvarban egy új hagyományt teremtettek: a szerenád előtt itt találkoznak a ballagó diákok. „Ez a program a ballagás előtt az éneklésről, a barátságról és arról a kapcsolatról szól, amely a zenén keresztül is összeköti a diákokat. Azt hiszem, többek között ezért fontosak a kórustalálkozók is és ez a közösségi szellem van jelen folyamatosan az énekkarok életében.”
Fesztiválhangversennyel folytatódik a négynapos fesztivál pénteki programja 10.00 órától a Szent István Művelődési Házban, délután pedig szakmai tanácskozást tartanak. A napot a kórusok hangversenye zárja a Szent Imre templomban. A XIII. Alba Regia Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál résztvevői május 31-én, szombaton 16.00 órától a Belvárosban az Országalmánál, a Mátyás emlékműnél, a Liszt Ferenc utcában, a Hősök terén, az Órajátéknál, a Hetedhét Játékmúzeumnál és a Nemzeti Emlékhelyen szerenádoznak.
Szombaton este igazán különleges programban lehet része mindenkinek, hiszen az Országalmánál felállított színpadon együtt láthatja a közönség a „Fölszállott a páva” népzenei és néptáncos vetélkedő fehérvári résztvevőit. Fellép az Alba Regia Táncegyüttes, amelyet a Galiba zenekar kísér. Szólótánc produkcióival lép a közönség elé Molnár Gábor, az Alba Regia Táncegyüttes tánckar vezetője. Gyönyörű népdalokat hallhatnak Zsikó Zsuzsanna, Enyedi Ágnes, valamint Zsikó Zoltán énekesek összeállításaiban, amely mellé a Magos zenekar szolgáltatja a muzsikát. A műsor után a színpad előtt táncházzal zárják az estét. A zsűriből Sebő Ferenc népzenész, népzenekutató a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője érkezik a programra.
A négynapos fesztivál a „Szállj elő zöld ág” néptáncbemutatóval és a kórusfesztivál záróünnepségével ér véget vasárnap délelőtt a Vodafone Sportcentrumban.


