-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Alapításának 55. évfordulóját ünnepelte a Szabad Színház
A pünkösdi hétvégén nagyszabású ősbemutatóval ünnepelte alapításának 55. évfordulóját a székesfehérvári Szabad Színház. A Hétország fejedelmei című történelmi dráma Újkéry Csaba azonos című történelmi regényéből készült, melyet Nagy Judit rendezésében láthatott a közönség szombaton este. A Kortárs Művészeti Fesztivál keretei között zajló eseményen a társulat két, most is aktív alapító tagjainak két elismerő oklevelet is átnyújtott Cser- Palkovics András polgármester.
2013.05.20. 19:12 |
A pünkösdi hétvégén nagyszabású ősbemutatóval ünnepelte alapításának 55. évfordulóját a székesfehérvári Szabad Színház. A Hétország fejedelmei című történelmi dráma Újkéry Csaba azonos című történelmi regényéből készült, melyet Nagy Judit rendezésében láthatott a közönség szombaton este. A Kortárs Művészeti Fesztivál keretei között zajló eseményen a társulat két, most is aktív alapító tagjainak két elismerő oklevelet is átnyújtott Cser- Palkovics András polgármester, az alapító Udvaros Györgyöt pedig a kórházban látogatta meg, hogy személyesen nyújthassa át a város elismerését.

A székesfehérvári Szabad Színház-korábbi nevén VIDEOTON SZÍNPAD már hetek óta lázasan készült a jubileumi bemutatókra, hiszen népes közönséget vártak a pünkösdi hétvége új bemutatóira. Pénteken Boldizsár Péter: Félálmaink, majd S³awomir Mro¿ek Emigránsok című művének szakmai -, szombaton Újkéry Csaba- Nagy Judit: Hétország fejedelmei című történelmi drámájának ősbemutatójával készült az ünnepségre a társulat.

A hétvégi jubileumi találkozóra több száz főt vártak, akik az elmúlt években valamilyen módon a társulathoz kötődtek; vagy játszóként, vagy rajongóként. Az országban egyedülálló módon működő, immár negyedik generációt nevelő civil közösségben ma is játszanak még alapító-tagok, akik a szombati napon a város elismerő oklevelét is átvehették. A bemutató előtti napokban hirtelen kórházba került Udvaros Györgyöt Cser-Palkovics András a kórházban látogatta meg, hogy átnyújthassa a város elismerő oklevelét.

Udvaros Györgyöt gyors beugrással helyettesítették a társulat korábbi tagjai: Cserhalmi Géza, és Barbély Gábor; így zavartalanul sikerült bemutatni szombat este a Géza fejedelemről, István királyról és Koppányról szóló történelmi drámát. A Hétország fejedelmei című előadás apropóját a székesfehérvári Szent István év adta, ezért a drámát most először, Székesfehérváron láthatta a közönség így az ősbemutatónak számít. A harmincnégy szereplős játék premierjén a szerző, Dr. Újkéry Csaba is jelen volt, aki nagyon elégedett volt a regényadaptációval, valamint nagy szeretettel vitte hírét a négy generációt összefogó társulatnak. „A mai világban önmagában tisztelet parancsol már az a tény is, hogy négy generáció együtt dolgozik, és ennyi időn keresztül megszakítás nélkül tevékenykedik a színházért, amiért ma is rajongok, mert valamikor magam is megpróbáltam; de az, hogy itt még családok is együtt vannak, sőt néhány alapító unokái is játszanak, mindenképpen elismerésre méltó. Gratulálok, és köszönöm, hogy itt lehetek”- fogalmazott a Kaposváron élő Dr. Újkéry Csaba.
A Hétország fejedelmét május 22-én szerdán, az Emigránsokat május 26-án vasárnap, a Kortárs Művészeti Fesztivál keretein belül láthatja a fehérvári közönség 19.00-tól a Szabadművelődés Házában.