-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Ákos a fehérvári csábító...
A székesfehérvári illetőségű Ákos a Kísértés című műsorban kis híján elcsavarta Eleonóra fejét. A rámenős fiú a való életben megszelídült, néhány hete eljegyezte kedvesét. A Kísértés című televíziós műsorban Ákos, a jóképű csábító Nórira vetette ki hálóját, aki Andrással érkezett a szigetre. A szőke lány nagyon jól érezte magát a székesfehérvári fiú társaságában, ám mikor hazaértek, megszakadt a kapcsolatuk...
A műsor felvétele után még tartottuk a kapcsolatot Nórival, de mivel nem volt nagyon szoros a kötelék köztünk, lassan ritkulni kezdtek a telefonbeszélgetések – mondta el Ákos. A hazatérésünk után két héttel én elmentem egy házibuliba, ahol megismerkedtem Imolával. Érdekes volt az az este, mert eleinte nem is vettünk tudomást egymásról, aztán pedig egyikőnk sem akarta otthagyni a másikat. Azóta nem is kérdés, együtt vagyunk.
A kapcsolat olyan komolyra fordult, hogy a pár azóta minden szabadidejét együtt tölti.
Imola Pesten tanul, én Székesfehérváron dolgozom. Ezért nem tudunk minden napot együtt tölteni. Csütörtökön azonban eljön hozzám, és vasárnapig marad. Most, vizsgaidőszakban persze folyamatosan nálam van, úgyhogy ez egy nagyon jó időszak.
A fiatalok már karácsony előtt eldöntötték, hogy eljegyzik egymást. A család azonban csak szenteste tudta meg, hogy már a gyűrűt is kiválasztották.
Karácsony este szűk családi körben jegyeztük el egymást. Előtte együtt választottuk ki a gyűrűket, ezeket most mindketten hordjuk, egyelőre a bal kezünkön. Amíg Imola iskolába jár, nem kelünk egybe. 2006 nyarán végez, akkor húzzuk át a jobb kezünkre a gyűrűket.