-
Pezseg a fehérvári zenei élet
November 6-án, pénteken 17 órától a Tálos Edit Alapítvány szervezésében mesébe szőtt hangszerbemutató koncerttel érkezik a Melodika Project a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba. November 7-én, szombaton 10 órától pedig szakgimnáziumi nyílt napot tart a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI. Minden zenekedvelőt szeretettel várnak az ingyenes rendezvényekre.
2026.11.05. -
Durante Requiemje csendült fel
November 4-én a Szent István-székesegyházban ismét azokért szólt a zene, akik már nem lehetnek köztünk. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Halottak napi hangversenyén ezúttal az olasz barokk nagyszerű zeneszerzőjének Requiemje csendült fel.
2026.11.05. -
Advent az Arénában
Nagyszabású koncerttel köszönti az ünnepeket a MET Arénában Dolhai Attila. December 12-én várják a közönséget az Advent az Arénában produkcióval.
2026.11.04. -
Diákoknak ajánlják a történelmi filmet
Még 2022-ben készült el Burján Zsigmond Szétszakítva című filmje, amely a frontról hazatért magyar királyi 17. honvéd gyalogezred katonáinak sorsát mutatja be az őszirózsás forradalomtól a román megszálláson át a trianoni döntésig.
2026.11.04.
Aki generációk számára adta át az alkotás szeretetét – Bory Jenőre emlékezett a város
A hagyományokhoz hűen idén is Schwalm László szobrászművész alkotása, Bory mester mellszobra előtt hajtottak fejet és a emlékeztek a 146 éve született alkotóra, Bory Jenőre a Bory-család tagjai, Székesfehérvár Önkormányzata és a fehérváriak.
Mint a megemlékezésen elhangzott, Bory Jenő 1879. november 9-én született Székesfehérváron. Az egész gyermekkorát itt élte, itt volt kisgyermek és iskolás. Székesfehérvár ösztöndíjával került a Műegyetemre, ahol építésznek tanult, majd később a Képzőművészeti Főiskolán szobrásznak. Mivel a város támogatta őt abban, hogy folytathassa tanulmányait, ezért sok alkotásában megemlékezett szülővárosáról, és köszönetét nyilvánította ki. Bejárta Európát, tapasztalatot gyűjtött, de mindig visszatért ide. Az Öreghegyen vett birtokon építette fel legkülönlegesebb művét, a Bory-várat, amely városunk számára nagyon fontos szellemi és kulturális örökség. Alkotásai, a Jézus szíves templom, a Püspökkút és számos köztéri szobor, plasztika őrzi keze munkáját, művészetét.
Foglalta össze röviden a Mester életútját dr. habil. Pogátsnik Monika, az egyik dédunoka. Kiemelte: „Bory Jenő nemcsak alkotó volt, hanem tanított is, és generációk számára adta át a művészet szeretetét, az alkotás tiszteletét. Székesfehérvár sok mindent őriz a múltból, épületeket, alkotásokat, neveket, és vannak alkotók, akik nemcsak a múlt részei, hanem a jelen tanítói is. Bory Jenő ilyen volt. Nemcsak épített, hanem az alkotásban való hite és a kitartása példát mutat az utókornak, és ez az örökség ma is velünk van. Rajtunk múlik, hogyan él tovább.”
Az emlékező gondolatokat követően a Vasvári Pál Általános Iskola 7.c osztályosainak összeállítása hangzott el, amely a Bory-várban járt látogatók élményeinek, benyomásainak leírásaiból készült. A műsor, amelyet színesített az 5.b két énekesének népdalcsokra, Mező Kornél A szobrász versével zárult.
A megemlékezés tiszteletadással folytatódott. Székesfehérvár nevében Róth Péter és Horváth Miklós Csaba alpolgármesterek koszorúztak.
Az emlékezés virágait a családtagok, az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület Öreghegyi Klubja, a Vasvári Pál Általános Iskola és a városrész lakói helyezték el a szobor, valamint az unokának, dr. Ágoston Bélának emlékére állított dombormű előtt. Dr. Ágoston Béla nagyon sokat tett a Bory-hagyatékért, a várért, azért, hogy a Bory-életmű minél teljesebben ismert legyen.