-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Acélvirág díjat nyert Székesfehérvár
Székesfehérvár Önkormányzata Acélvirág díjat nyert el a Virágos Magyarországért versenyen. A Magyar Kertépítészek és Tájrendezők Szövetsége évről-évre elismeri a környezetük szebbé tételén dolgozó települések munkáját. Székesfehérvár már régóta résztvevője hasonló megmérettetéseknek, sőt tavaly megkaptuk az Európa Virágos Városa cím használatára való jogot is. Ezt a város határában elhelyezett üdvözlő táblákon láthatják a hozzánk érkezők.
2007.10.28. 17:37 |

Egy hete került sor a Virágos Magyarországért verseny eredményhirdetésére, ahol Székesfehérvár ACÉLVIRÁG díjban részesült. A város képviseletében a főkertész vette át az elismerést. A díj egy díszes oklevél, melyet az elnevezéséül szolgáló acélvirág díszít. A Magyar Kertépítészek és Tájrendezők Szövetsége által meghirdetett verseny keretében nemcsak fotók alapján tájékozódott a szakmai zsűri, hanem személyesen is ellátogattak városunkba. Székesfehérvár Önkormányzata évről-évre egyre több növényt és virágot ültet ki a közterületekre és odafigyel a zöldfelületek megtartására, bővítésére.
Az Acélvirág díj elnyeréséhez fűzött szöveges elismerés így fogalmaz: „…azon példamutató munka elismeréséért adományozzuk Székesfehérvár városának, melyet a kertépítész, kertépítő és kertfenntartó szakemberei az elmúlt években a település rekonstrukciója során, az ősi belváros, a régi piactér, az autóbusz-pályaudvar, a város köz- és intézményi területein a zöldfelületek kialakításában, valamint a rekonstrukciós munkák és korszerűsítés terén végeztek.”
A szép elismerés elnyerése mindannyiunk közös érdeme. Warvasovszky Tihamér polgármester köszönetet mond minden fehérvárinak, minden itt működő intézménynek, cégnek és lakóközösségnek, aki odafigyel környezetére és folyamatosan szépíti portáját.