-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Aba-Novák Vilmos a Látótérben - ingyenes filmvetítések az Urániánál
Az Uránia Nemzeti Filmszínház Online ingyenes vetítéseket hirdetett március-április hónapokra.
A Látótér című, több mint harminc produkciót magába foglaló művészeti témájú alkotóportrék sorozatában olyan dokumentum- és ismeretterjesztő filmeket mutatnak be, amelyek a közönséget a festészet, a zene, az irodalom, a fotográfia, a film és a színpad különleges alkotóihoz hoznak közelebb.
Március 5-én, pénteken 20 órától a kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar költőről, Juhász Ferencről láthatunk dokumentumfilmet. 2018-ban, az alkotó születésének 90. évfordulóján Juhász Anna irodalmár, a költő lánya A mindenség szerelmese / Juhász Ferenc 90 címmel írt és szerkesztett könyvet, majd forgatott filmet, amelyben hazai alkotók mesélnek a költőről – köztük Csukás István, Kányádi Sándor, Törőcsik Mari, Rúzsa Magdi, Grecsó Krisztián, Dragomán György és Szabó T. Anna.
A Látótérbe kerül március 17-én, szerdán 20 órától Aba-Novák Vilmos festő is: a mesterről és tanítványairól szóló este két Dékány István által rendezett filmet is tartogat az érdeklődőknek.
A 2004-es Képíró bemutatja az életművet, és olyan itáliai tájakra viszi el a nézőket, amelyek nagy szerepet kaptak a festő pályájában. Míg az Atyák mesterében a tanítványok vallomásait hallhatjuk: megszólalnak B. Supka Magdolna, Giovanni Hajnal, Pleidell János, Luzsicza János, Ernest Zmeták, Redő Ferenc és Bényi László.