-
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
Wunderbar a Belvárosban
Péntek délelőtt a népviselet napjához kapcsolódva a Felsővárosi Általános Iskola tanulói német népviseletben táncoltak és énekeltek a Vörösmarty Színház, valamint a Püspöki Palota előtt. Kora délután pedig a Wunderbar fesztiválhoz csatlakozva, a Székesfehérvári Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében több székesfehérvári iskola részvételével zenés-táncos flashmobot mutattak be a Városház téren.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
A Vörösmarty Színházban rendezik meg idén a Nemzetközi Down Világnap gáláját
A Down Világnapja kapcsán az egész országban szerveznek programokat márciusban. Az elmúlt öt évben a Vígszínház adott otthont a világnapi rendezvénynek, azonban 2014-től országos útjára indul a program, melynek első állomása Székesfehérvár lesz. Március 23-án a Vörösmarty Színházban filmvetítéssel, musical betétekkel és zenés-táncos kavalkáddal várják a családokat.
A részletes székesfehérvári program ITT érhető el!
2014.03.20. 14:41 |
A Down Világnapja kapcsán az egész országban szerveznek programokat. Az elmúlt öt évben a Vígszínház adott otthont a világnapi rendezvénynek, azonban 2014-től országos útjára indul a program, melynek első állomása Székesfehérvár lesz. Március 23-án a Vörösmarty Színházban filmvetítéssel, musical betétekkel és zenés-táncos kavalkáddal várják a családokat.
A részletes székesfehérvári program ITT érhető el!

A Down Egyesület már évek óta küzd azért, hogy a társadalom nagyobb figyelmet tanúsítson azok felé, akiknek a 21-es kromoszómából eggyel több jutott. Az országos program első állomásaként, március 23-án, Fehérváron tartanak gálaműsort a Vörösmarty Színházban. „A rendezvényt a városvezetés is támogatja, hiszen évek óta komoly erőfeszítéseket teszünk a fogyatékkal élők esélyegyenlőségéért.” – mondta el a csütörtöki sajtótájékoztatón Brájer Éva. Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte: „Az intézményvezetőkkel való jó együttműködésnek is köszönhetően ma már a város nyolc óvodájában zajlik integrált nevelés. Ehhez kellettek olyan elhivatott óvodapedagósuk, akik vállalták, hogy Down-szindrómás és egészséges gyermekekről együtt gondoskodjanak. Ez mindenkire jó hatással bír, hiszen teljesen új szemlélettel nőhet fel egy új generáció.” A vasárnapi gálaműsorban együtt lépnek majd színpadra az Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI növendékei, az Ezredéves Iskola és a Vasvári Pál Gimnázium tanulói, akik színes műsorral lepik meg a közönséget. „Remélem, hogy jó példánkat követik majd jövőre a megyei jogú városok, amelyek ugyanilyen nyitottan és szeretettel fogadják a vendégeket, mint Székesfehérvár.” - tette hozzá.

Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke elmondta, hogy Székesfehérvár kiemelkedő jelentőségű hely a Down szindrómával élő emberek számára, hiszen az elmúlt években is számos rendezvény segítette a városban a downos emberek elfogadtatását, értékeik megismertetését. Kiemelte, hogy az ország minden tájáról érkeznek majd szülők a Vörösmarty Színházba, ahol teltház várja a produkciókat. Elmondta, hogy március 21-én, a Down Világnapon, 16 órakor a budapesti Vígszínház épülete előtt gyülekeznek a séta résztvevői, ahol a kampány arca, Eszenyi Enikő fogadja majd a többségi és Down-szindrómás gyerekeket és hozzátartozókat. Itt osztják ki azokat a „smiley” korongokat, amelyeket mindenki a hátára helyez, majd ezzel a „mosollyal” indul el a teátrum elől. A 21 percig tartó figyelemfelkeltő séta a Margit-szigeten fejeződik be. Ezzel a sétával indítja útjára jelképesen a Vígszínház igazgatója a Down Világnapot, melyet idén a székesfehérvári Vörösmarty Színház fogadott be. Március 23-án, vasárnap egy gálaműsort tartanak a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, ahol a korábbi évekhez hasonlóan gyerekprogramokkal, jótékonysági koncertekkel és kézműves foglalkozásokkal várják a családosokat. „Nagyon büszke vagyok és megtiszteltetésnek érzem, hogy a Vígszínház után az országos rendezvénysorozat első állomása Székesfehérvár, és a programoknak a Vörösmarty Színház adhat otthont.” – mondta el Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, aki részletesen ismertette a nap eseményeit. A nagyszínpadon A Dzsungel könyvéből adnak elő részleteket a színház művészei, akikkel az előadást követően találkozhat a közönség apraja-nagyja. A Kozák András Stúdióban a szerző, Lázár Zsófia is részt vesz a Szabad Színház Bogárka-Land előadásán, míg az aulában Nagy Natália saját történeteit meséli.
A programokról bővebb információ a www.0321.hu weboldalon található.