-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
A Vörösmarty Színház is csatlakozik a Keresztény Évad bemutatóihoz
Karol Wojtyla (a későbbi II. János Pál pápa) Az aranyműves boltja című verses párbeszédét a Vörösmarty Színházzal együtt mutatja be az Opera.
A Magyar Állami Operaház felújításának idején az Erkel Színházban és a frissen nyílt Eiffel Műhelyházban a bibliai történetekhez szoroson kötődő, de a keresztényi eszméket és értékeket közvetettebb módon feldolgozó, vagy éppen azokkal vitázó alkotások is színpadra kerülnek.
Az Opera a Keresztény Évad bemutatóival az operairodalom több mint négyszáz évét szemlézi Monteverditől egészen a kortárs művekig.
Karol Wojtyla (a későbbi II. János Pál pápa) Az aranyműves boltja című verses párbeszédét a Vörösmarty Színházzal együtt mutatja be az Opera Szikora János rendezésében az Eiffel Műhelyházban. Teátrumunk vezetője szintén itt rendezi meg a 2014-es bemutatót követően újra Richard Strausstól az Árnyék nélküli asszonyt.
Horváth Csaba, a Vörösmarty Színház fizikai színház tagozatvezetője pedig Bach basszushangra írt Krisztus-kantátáiból Keresztkantáták címmel rendez monodramatikus színpadi változatot.