-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
A Vörösmarty Színház Chicago-ja kapta meg a Színikritikusok Díját
A Vörösmarty Színház Chicago előadása elnyerte a legjobb zenés előadásnak járó Színikritikusok Díját. Az elismerést szeptember 22-én az előadás rendezője, Horváth Csaba és a két főszereplő, Kiss Diána Magdolna és Varga Gabriella vette át a Katona József Színházban rendezett ünnepségen.
2019.09.23. 07:38 |
A Chicago méltán világhírű musical, közel negyven éve folyamatosan műsoron van szerte a világon. A siker titka: a szerzők boszorkányos módon elegyítették a fanyar társadalmi szatírát a káprázatos, buja revüvel.
Remek szereposztás fémjelzi a darabot: Kiss Diána Magdolna Roxie Hartot játssza, férje, Amos Hart Krisztik Csaba, a legendás ügyvéd, Billy Flynn szerepében SághyTamás, a férjgyilkosok királynőjét, Velma Kellyt Varga Gabriella alakítja, Mary Sunshinet hazánk egyetlen férfi szopránja Vásáry André formálja meg, Morton mama szerepében pedig Váradi Eszter Sára.