-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
A Vörösmarty nyitány is megszólal a Művészetek Palotájában - ingyenes utazás az Alba Volánnal
Az Alba Regia Szimfónikus Zenekar közelgő budapesti fellépéséről tájékoztatott ma a város kulturális bizottságának elnöke és a zenekar karmestere. Brájer Éva és Drahos Béla elmondta, hogy a Magyar Szimfonikus Körkép rendezvénysorozat részeként mutatkozik be Székesfehérvár a Művészetek Palotájában február 25-én este. A koncert kezdési időpontja előtt egy órával lehetőséget kaphatnak a fehérváriak a Művészetek Palotájának megtekintésére. Az Alba Volán segítségével ingyenes utazást is biztosít a város az érdeklődők számára. A koncertre jegyek válthatók a Színház Jegyirodájában és ott lehet regisztráltatni az utazási igényt is. Eddig több százan érdeklődtek a jegyek iránt és mintegy 150 jegy kelt el.
2007.02.02. 16:58 |
Az Alba Regia Szimfónikus Zenekar közelgő budapesti fellépéséről tájékoztatott ma a város kulturális bizottságának elnöke és a zenekar karmestere. Brájer Éva és Drahos Béla elmondta, hogy a Magyar Szimfonikus Körkép rendezvénysorozat részeként mutatkozik be Székesfehérvár a Művészetek Palotájában február 25-én este. A koncert kezdési időpontja előtt egy órával lehetőséget kaphatnak a fehérváriak a Művészetek Palotájának megtekintésére. Az Alba Volán segítségével ingyenes utazást is biztosít a város az érdeklődők számára. A koncertre jegyek válthatók a Színház Jegyirodájában és ott lehet regisztráltatni az utazási igényt is. Eddig több százan érdeklődtek a jegyek iránt és mintegy 150 jegy kelt el.Az est február 25-én 19.30 - kor kezdődik, fellép az Alba Regia Szimfónikus Zenekar, az Alba Regia Vegyeskar (karigazgató Kneifel Imre) és a Primavera Vegyeskar (karigazgató Horányi Ottília) A műsorban közreműködik Fodor Beatrix és Wiedemann Bernadett, fuvolán játszik Drahos Béla. Petrovics Emil Vörösmarty nyitányából, Mozart D-dúr fuvolaversenyéből és Beethoven IX. / d-moll / szimfóniájából is hallhatnak részleteket az érdeklődők.