-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A világ minden részéből érkeztek táncosok a Székesfehérvári Balett Színház nemzetközi castingjára
A táncművészek igazi költöző madarak, valódi nomádok. Ilyenkor tavasszal a világban mindenhol felkerekednek, hiszen ez a táncélet legmozgalmasabb időszaka, amikor a társulatok meghirdetik próbatáncaikat.
Nem maradt ki a sorból a Székesfehérvári Balett Színház sem, akiknek a szakmai munkája – úgy tűnik – világszerte figyelmet keltett, hiszen a vasárnap kezdődött, s három napon át tartó castingjukra a világ minden tájáról, így például Ausztráliából, Brazíliából, az Egyesült Államokból, Japánból és Indiából is érkeztek táncosok.
„Idén nem kevesebben, mint hétszázan küldték el jelentkezésüket a próbatáncra, közülük három csoportba sorolva százharminc tehetséges aspiránst választottunk ki a beküldött anyagaik alapján. Örvendetes, hogy idén már hat magyar táncos is jelentkezett!” – mondta a casting szünetében érdeklődésünkre Egerházi Attila, a Balett Színház igazgatója, aki szerint nagyon jó képességű táncosok érkeztek most Székesfehérvárra
„Nagyon nehéz lesz közülük választani, s nem az dönt majd, hogy ki hány kört forog, vagy hogy milyen magasra ugrik! Ezek csak eszközök, mi azonban elsősorban a táncosok személyiségére vagyunk kíváncsiak, hiszen táncszínház vagyunk, s karakterekkel dolgozunk. A végén mindig az számít, ki illeszkedik leginkább a társulat művészi világába.” – lebbentette fel a válogató hátterét az igazgató, miközben Cristina Porres Mormeneo vezető balettmester már a következő bemutatandó forgásokat, ugrásokat mutatta be a csoportnak, amelyek között valóban színes egyéniségeket, virtuóz tehetségeket is láthattunk. A bemutatkozó „fellépés” elején klasszikus balettgyakorlatokat kellett bemutatniuk az aspiránsoknak, amelyek alapján kiválogatják a társulat számára legjobbakat, akiknek végül a Balett Színház repertoárjából kell két-három rövid részletet megtanulniuk, majd előadniuk. A végső döntésnél ezek a mozdulatok, ezek a gyakorlatok nyomják majd a legtöbbet a latban.
Azt egyébként még nem lehet pontosan tudni, hogy végül hány jelentkező kaphat szerződést Székesfehérváron, hiszen egyrészt a társulat jelenlegi tagjaival is most zajlanak az interjúk, másrészt egy viszonylag kis létszámú, jelenleg 16 fővel és néhány gyakornokkal dolgozó társulatról van szó. Egerházi Attila annyit mindenesetre elárult, általában két-három fő szerződtetésére szokott sor kerülni.
Kérdésünkre, hogy meddig lehet balettáncosként létezni, mennyire veszi igénybe az emberi testet ez a fajta művészet, az igazgató annyit mondott: „Este tízig, hiszen késő estig dolgozunk! Viccet félretéve, ez valóban egy rövid életű pálya. Ez a nagy handycapje a táncművészetnek, hiszen amíg egy kiváló énekes még 70 évesen is hatalmas koncertet adhat, vagy egy színművésznek 80 évesen is lehetnek kiváló szerepei, addig esetünkben a pálya 20-25 aktív évet jelent azon a szinten, ahogyan a mögöttem látható művészek dolgoznak.” – tette hozzá Egerházi Attila.
A válogató kedden zárul, s azt követően derül ki, kik lesznek azok a művészek, akik a Székesfehérvári Balett Színház Társulatában csillogtathatják majd meg tudásukat a következő évadban.