A Városházán köszöntötték a Királyi Napokon játszó, határon túli diákokat

Folytatódik az a kulturális misszió, melyet közel két évtizede indított útjára közösen a Rákóczi Szövetség és Székesfehérvár Önkormányzata. Az együttműködésnek köszönhetően idén is játszanak határon túli diákok a Székesfehérvári Királyi Napok két történelmi darabjában. Az Erdélyből és Felvidéktől érkezett fiatalokat a Városházán köszöntötték hétfőn délelőtt.
2026.08.10. 15:18 |
A Városházán köszöntötték a Királyi Napokon játszó, határon túli diákokat

A Székesfehérvári Királyi Napok keretében idén több történelmi program is várja a közönséget a Belvárosban, köztük a Királyaink koronázása című szertartásjátékot a Nemzeti Emlékhelyen, míg a Hűség és árulás – Epizódok Nagy Lajos király életéből című szabadtéri előadást a Bartók Béla téren mutatják be.

Mindkét darabban közreműködnek a Rákóczi Szövetség által a városunkban táborozó, főként erdélyi és felvidéki fiatalok, akiket hagyományosan a Városházán köszöntöttek hétfőn délelőtt.

A közel húsz diák között vannak visszatérő vendégek és új közreműködők is.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester elsőként köszönetét fejezte ki a Rákóczi Szövetségnek, amely közel két évtizede partnere a városnak és a színháznak ebben a kulturális misszióban. Emellett köszöntötte a fiatalokat is, akik között – nagy örömére – vannak visszatérő vendégek és új közreműködők egyaránt.

Ugyancsak köszöntötte a fiatalokat dr. Szikora János, a darabok rendezője. Hangsúlyozta, az ember számára nagyon fontos, hogy rendelkezzen a fizikuma feletti kontrollal és jól érezze magát a testében. Azonban a testi mellett a lelki izomzat edzése, az érzelmeink feletti kontroll legalább ugyanennyire lényeges. A színművészek nem mások, mint az érzelmek atlétái, így a közreműködő fiatalok ebbe a játékba kóstolhatnak bele. Emellett bepillantást nyernek a történelembe, a tanulságos emberi történetek „halmazába”, ezzel gazdagítják és értelmessé teszik a saját életüket. Jó érzés, hogy évről évre lát visszatérő arcokat – hangsúlyozta dr. Szikora János.

Részt vett a fogadáson Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke is, aki elismerően szólt a város és a Szövetség 18 éve tartó együttműködéséről. Megköszönte a fiatalok részvételét, együttműködését és szüleik, családjaik támogatását egyaránt. Mint mondta, a diákok idén is jó csapatot alkotnak, és egy nagy csokorra való, életre szóló tapasztalattal gazdagodnak.

Dolhai Attila, a Vörösmarty Színház igazgatója kiemelte, a fiatalok minden évben nagyon aktív részesei a történelmi bemutatóknak, ami bizonyára idén is így lesz.

Részt vesznek az élő történelemben és munkájuk során barátságok, kötődések szövődnek köztük.

A Királyaink koronázása című szertartásjáték augusztus 15-én, 21-én és 22-én 19.30 órakor kezdődik a Nemzeti Emlékhelyen, a programon a részvétel ingyenes.

A Hűség és árulás – Epizódok Nagy Lajos király életéből című szabadtéri előadást pedig augusztus 17-én és 18-án 21.00 órai kezdettel láthatják az érdeklődők a Bartók Béla téren, melyekre jegyet az EZEN A inken lehet vásárolni.