-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A város kulturális díjának odaítéléséhez várják a javaslatokat
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata díjak, kitüntető címek, elismerések alapításával és adományozásával fejezi ki tiszteletét és megbecsülését mindazon személyek és közösségek iránt, akik életművükkel, munkájukkal, a város közéletében való közreműködésükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, maradandót alkottak, vagy más, a köz érdekében végzett tevékenységükkel segítették Székesfehérvár szellemi és anyagi gyarapodását.
Ezúttal a „Pro Cultura Albae Regiae” díjra várják a javaslatokat. Az elismerés évente egy alkalommal adományozható annak a természetes személynek, közösségnek vagy együttesnek, aki, vagy amely kiemelkedő tevékenységével gazdagította Székesfehérvár kulturális életét, és szolgálta lakóinak művelődését. Az elismerés adományozására bármely természetes vagy jogi személy javaslatot tehet.
A javaslatnak tartalmaznia kell a javaslattevő nevét, a díj adományozására javasolt személy, közösség nevét, elérhetőségét, tevékenységének részletes méltatását.
A díj adományozására vonatkozó javaslatokat 2020. november 20. napjáig írásban lehet benyújtani személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (hétfőn és szerdán 8-12, 13-16óra között, valamint pénteken 8-12 óra között), illetve a Polgármesteri Hivatal portáin kihelyezett irattartókban történő elhelyezéssel, vagy postai úton - 2020. november 20. napjáig történő beérkezéssel - az alábbi címre: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Közművelődési és Civil Kapcsolatok Irodája, 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1.
Kérjük, a borítékon tüntessék fel a kitüntetés elnevezését!