-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
A tíz esztendeje Fehérváron szolgáló Berze János, lelkész volt a Királykút Emlékház vendége
„Nem kimondottan vallásos családból származom, - noha szüleim fiatalon konfirmáltak és gyermekeiket megkereszteltették - vallásukat nem gyakorolták. Édesanyám azért őrizte a lángot, mert amikor eljött a konfirmálás ideje, rászólt. Egy esztendei felkészülést követően konfirmáltam, amellyel aztán mintegy három évre kikonfirmáltam az egyházból, éltem a fiatalok életét. Szakmát tanultam, épületasztalosként végeztem, utána mentem a kiskunlacházi szakközépiskolába.
Tanulóéveim alatt alaposan megtanultam a munka és a pénz megbecsülését,
Mesterdiplomámat az Egyesült Államokban, Saint Louisban szereztem, angol nyelven.” - emelte ki Berze János.
„Sok mindent megvalósítottál a Budai református templomban, az adventi időszakra hangversenyekkel készül a kórus, a reformátusoknál például éjféli mise ugyan nincsen, de a Budai úton meghitt áhítatot tartanak, Virágvasárnap a Honvédségi zenekara szerepel rendszeresen a templomban, épül a közösségi ház.” - sorolta Bakonyi István a Budai úti református közösség hagyományos programjait.
„Hiszem, hogy istentiszteleteinknek, közösségi alkalmainknak mind tartalmában, mind formájában meg kell újulnia, korszerűbbé kell válnia, ha szeretnénk elérni és megszólítani a templomba nem járó többséget.” - zárta gondolatait Berze János, lelkipásztor.