-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
A társművészetek is elférnek a színházban - kiállítás a helyi művészek képeiből
A Vörösmarty Színház felújítását követő nyitóhéten Szurdi Miklós igazgató határozottan kijelentette, hogy a jövőben a teátrumban a színjátszás mellett több más művészeti ágat is beengednek az épületbe. Az ígéretnek megfelelően a Székesfehérvári Művészek Társaságához tartozó alkotók képeiből és szobraiból nyílt kiállítás a színházban kedden este. A tárlatot az igazgató személyesen nyitotta meg. (Tekintse meg képgalériánkat!)
A kiállítás Szurdi Miklós színházigazgató, azzal nyitotta meg, hogy a mostani kiállítás csak a kezdet a jövőben a társművészeteket is ki kívánja szolgálni a színház és a galériában és a premier kávézóban egyaránt lesznek tárlatok és koncertek is.
A kiállításra a városunkban alkotó neves művészek hozták el képeiket szobraikat. A tárlaton többek között M. Tóth István, Sándorfalvi Sándor, Pinke Miklós képei láthatóak. A falakon a felsoroltak mellett megtekinthető Újházi Péter Elestem című festménye, illetve Hegedüs 2 László Madonnája is. A tanárként is dolgozó Szentes Ottokár pedig tőle nem megszokott stílusban készült alkotásokat hozott a kiállításra.