-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
A szövés mestersége - kiállítás a Barátság Házában
A népművészet remekeiből kaphatnak ízelítőt azok, akik ellátogatnak a Megyei Művelődési Ház kiállítótermébe. A házban működő szövőműhely ugyanis fennállásának 20. évfordulóját ünnepli egy jubileumi kiállítással. Az 1984-ben alakult műhely az első volt Székesfehérváron, ami teret engedett a szövés mesterségének. A két évtized alatt e műhely tagjainak legtöbbje mesterré vált...
A népművészet remekeiből kaphatnak ízelítőt azok, akik ellátogatnak a Megyei Művelődési Ház kiállítótermébe. A házban működő szövőműhely ugyanis fennállásának 20. évfordulóját ünnepli egy jubileumi kiállítással.
Az 1984-ben alakult műhely az első volt Székesfehérváron, mely teret engedett a szövés mesterségének. A két évtized alatt e műhely tagjainak legtöbbje mesterré vált. A legjobb munkáik láthatóak most a jubileumi tárlaton, ahol megtalálhatók a gyapjúszőttesektől a vászonszőttesekig szinte minden, ami a mesterséghez hozzátartozik.
A két évtizedet felkaroló tárlat egyben egy felhívás is a fiataloknak. Néhány év kihagyás után a Megyei Művelődési Központ idén újra szeretné elindítani szövőműhelyét.