„A szenvedély minden árnyalata” – Évadot hirdetett a Vörösmarty Színház

West Side Story, A miniszter félrelép, Diótörő és Egérkirály, Solness építőmester – többek között ezekkel az előadásokkal várja régi és új nézőit a Vörösmarty Színház. A 2026/2027-es évadban izgalmas műsorral készülnek a város tánc- és zeneművészei is. Az Ars Regia bérletben a Hattyúk tava, Mozart: Figaro lakodalma, a Mesenép és az Álruhás királylány, valamint a Bolha a fülbe szerepel.
2026.05.18. 15:43 |
„A szenvedély minden árnyalata” – Évadot hirdetett a Vörösmarty Színház

A nyitottság, a találkozások és a közösen átélt élmények ereje kap még nagyobb hangsúlyt a Vörösmarty Színház új korszakának kezdetén – jelentette be az évadhirdető sajtótájékoztatón a fehérvári teátrum igazgatója.

Dolhai Attila összegezve sikeresnek értékelte a 2025/26-os évadot, mint mondta, az előadásokat nagy szeretettel fogadta a közönség. A társulatról szólva kiemelte, hogy a meghatározó művészek a következő évadban is a színház tagjai maradnak, valamint folytatódik az általános és középiskolás színjátszócsoportokat megszólító Atlantisz Program is.

„Bízom benne, hogy a színházzal, a szimfonikus zenekarral, a balett színházzal és a néptáncegyüttessel közösen nagyon sok embert tudunk megszólítani, sokan váltanak majd bérletet az idei évadra is.” – hívta fel a figyelmet az Ars Regia bérletre a város polgármestere. Mint mondta, országosan is egyedülálló, ahogy immár négy éve egy bérletben, egy színpadon mutathatja meg Székesfehérvár kulturális értékeit, intézményeit. Ezeknek a működéséért – részben közösen – felel az állammal a fenntartó önkormányzat. Dr. Cser-Palkovics András reményét fejezte ki, hogy ez az együttműködés a következő évadban is folytatódik majd. A közös fenntartásban működő színház esetében az önkormányzat továbbra is biztosítja a 611 millió forintot, bízva abban, hogy az egyéb állami és pályázati támogatásokkal kiegészítve, azokat jól felhasználva minden színjátszóhelyen élményekkel teli évad vár a közönségre.

Az új évadban 18 órakor kezdődnek az Ars Regia bérlet előadásai.

A sort 2027 januárjában a Székesfehérvári Balett Színház a Hattyúk tava kétfelvonásos táncszínházi produkciója indítja. Egerházi Attila igazgató elmondta, a klasszikus balett verziójához képest újrafogalmazta a darabot. Csajkovszkij erőteljes és briliáns zenei világa a tánc nyelvén keresztül is megjelenik majd a színpadon. A bérlet második előadása a Vörösmarty Színház a Bolha a fülbe bohózata lesz februárban.

Márciusban az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Mozart: Figaro lakodalma című operájával várja a közönséget. Mint azt a sajtótájékoztatón Dobri Dániel kortárs művészeti vezető ismertette, a zenekar számára kiemelten fontos a vidéki operajátszás erősítése. E bérletben Mozart öt legismertebb operáját viszik színre.

Az Alba Regia Táncegyüttes az Álruhás királylány mesés táncjátékot és a Mesenép táncjátékot mutatja be májusban. Majoros Róbert, az együttes szakmai vezetője elmondta, a mese világa nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is elvarázsolja úgy, hogy a színpadon megjelenik a Kárpát-medence soknemzetiségű népi kultúrája.

A Vörösmarty Színház új évadának terveit ismertetve Dolhai Attila kiemelte: a műsort úgy állították össze, hogy minél szélesebb körben szólítsa meg a közönséget, hiszen külön öröm lenne számukra, ha a frissen érkezők mellett azokat is újra a nézők között üdvözölhetnék, akik az elmúlt időszakban esetleg eltávolodtak a színháztól. A repertoárban a humor, a zene, a klasszikus és a kortárs dráma egyaránt hangsúlyos szerepet kap, ezért is választották az új évadnak a „Szenvedély minden árnyalatban” szlogent. „A színház célja továbbra is, hogy közösségi találkozóhely legyen.” – tette hozzá az igazgató.

A nagyszínpadi bemutatók sorát Ray Cooney A miniszter félrelép vígjátéka indítja Mohácsi János rendezésében. Amint azt a sajtótájékoztatón a rendező elmondta, ez “egy hullajó vígjáték”, amely tele lesz még több nevetést hozó drámai pillanatokkal. A főbb szerepekben Egyed Attila, Gáspár Sándor, Decsi Edit és Ballér Bianka is látható majd.

A prózai darabok közül a nagyszínpadon Vörösmarty Mihály Czillei és a Hunyadiak műve látható Spiró György átiratában. Rusznyák Gábor, a hatalmi párbajról szóló történelmi dráma rendezője kiemelte, ez egy mélyen politikus darab, amely a létezésünkről szól.

Az év végéhez közeledve igazi karácsonyi varázslat lesz a színpadon, hiszen több mint húsz év után ismét visszatér Fehérvárra Szurdi Miklós-Szomor György-Valla Attila családi musicalja. A Diótörő és Egérkirály darabot Angyal Márta rendezi, aki elmesélte, hogy első színházi élménye a Vörösmarty Színházhoz volt, ahová perkátai iskolásként érkezett, majd később, egyetemi évei alatt az Abigél rendezésében is részt vett itt. A legendás előadásról elmondta, hogy az alkotói stábban és a szereplők között is fele-fele arányban vannak a régiek és az újak.

Georges Feydeau örök érvényű bohózatát Szőcs Artur rendezi. A Bolha a fülbe féktelen nevetést ígér, hiszen itt mindenki szeret mindenkit, mindenki tetszik mindenkinek, féltékenyek is, és általában meg-megcsalják egymást. Ez sok-sok vidám jelenetet eredményez - hangsúlyozta a rendező.

Az évadot a nagyszínpadon Leonard Bernstein – Stephen Sondheim: West Side Story musicalje zárja.

A perzselő szerelem történetét Dolhai Attila viszi színre. A produkcióban színművészeti egyetemi hallgatók a fehérvári művészekkel közösen hoznak létre egy összművészeti produkciót.

A Kozák András Stúdióban Henrik Ibsen: Solness építőmester művét viszi színre Bagó Bertalan, aki elmondta, a darab választásánál a klasszikuson túl az volt a cél, hogy olyat válasszunk, amelyben a színészeink nagyon jól fogják érezni magukat. A főszerepben Gáspár Sándor látható majd. Botos Bálint rendezésében egy fekete komédia, a filmvászonról jól ismert, Mindent Éváról is szerepel az évadban. Ahogy a rendező összefoglalta, a finom, ironikus humorú, drámai történet érthetően beszél arról, hogyan lépünk ki a valóságunkból és teremtünk egy új, a külvilág számára szerethető verziót magunkból. Hogyan válik a szerep valósággá.

A Pelikán Fészekben a fiataloké lesz a főszerep, mind az alkotói gárdában, mind a nézők terén.

Vörösmarty Csongor és Tündéje az Atlantisz Program nyerteseinek előadásában nyitja az évadot szeptemberben. David Walliams: Gengszter nagyi regényének adaptációját láthatjuk majd Ferenczy-Nagy Boglárka rendezésében. A darab üzenetének a generációkat összekötő, közös játékot nevezte a fehérvári rendező. Németh Ákos Webáruház drámája pedig egy ifjúsági színmű, amely a serdülőkor zűrzavaros világáról szól. Az egyetemi hallgató, Horváth Mózes szerint a cselekmény középpontjában álló szerhasználat, függőség tünet, a téma, hogy milyen nehéz megtalálni a helyünket a világban. A következő évadban látható meseelőadások a helyi művészek rendezésében készülnek: Kozáry Ferenc története, A kis hercegnő bolygóközi kirándulást ígér a hangszerek birodalmába, míg Jarosław Jakubowski: A Mókus-Leány történetét Lőrincz Zsuzsa viszi színre.

A bérleteket mától június 12-ig lehet megújítani a Vörösmarty Színház jegypénztárában, ezt követően indul az új bérletek értékesítése.