-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
A székesfehérvári Kiss Barbara lett az ország borkirálynője
Vasárnap este ért véget a 2013-as Országos Borkirálynő Fesztivál, ahol Magyarország borkirálynőjét megválasztották. 2013-ban a székesfehérvári Kiss Barbara lett Magyarország Borkirálynője, aki egy éven keresztül lesz a magyar bor arca és bornagykövet belföldön és külföldön egyaránt. Kiss Barbarának szakmai teszteken és ügyességi feladatokon kellett úgy szerepelnie, hogy őt válassza az ország borkirálynőjének a zsűri.
2013.10.14. 12:55 |
Vasárnap este ért véget a 2013-as Országos Borkirálynő Fesztivál. Magyarország Borkirálynője 2013-ban a székesfehérvári Kiss Barbara lett, akit 2011-ben a a Noé-hegyi Borlovagrend borkirálynőjének választottak.
A Tarcalon rendezett Országos Borkirálynő Fesztivál egyik legfontosabb célja, hogy belföldi és nemzetközi szinten is népszerűsítse a magyar borokat. Olyan személyiség képviseli a magyar borokat, aki a borok és a borvidékek ismeretével, szépségével, kedvességével lenyűgözi a hazai és nemzetközi borkedvelő, borfogyasztó társadalmat. Magyarország Borkirálynője egy éven keresztül a magyar bor arca és bornagykövet lesz belföldön és külföldön egyaránt.
