-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
A székesfehérvári Feke Pált koronázzák királlyá
A Vörösmarty Színház művésze Feke Pál alakíthatja a főszerepet az István, a király jubileumi előadásán. A Társulat döntőjében a zsűri egyhangú döntéssel ítélte a címszerepet az énekesnek. A társulat tehát összeállt, nemsokára megkezdődhetnek a próbák. A zsűri egyöntetűen Pálra voksolt, így ő nyerte el István szerepét. A párbajt követő szavazásnál a zsűritagok egyöntetűen Pálra voksoltak, így ő nyerte el István szerepét.
2008.05.13. 08:00 |
A Vörösmarty Színház művésze Feke Pál alakíthatja a főszerepet az István, a király jubileumi előadásán. A Társulat döntőjében a zsűri egyhangú döntéssel ítélte a címszerepet az énekesnek. A társulat tehát összeállt, nemsokára megkezdődhetnek a próbák. A zsűri egyöntetűen Pálra voksolt, így ő nyerte el István szerepét.Szombatron már csak a főszereplő személye volt kérdéses. A nézők döntése alapján négy jelölt közül Koroknai Árpád és Feke Pál küzdhetett meg István szerepéért a Társulat színpadán. A párbajt követő szavazásnál a zsűritagok egyöntetűen Pálra voksoltak, így ő nyerte el István szerepét.
Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy sikerült elérnem azt amire vágytam – mondta a Fekete Pál. Amikor kihirdették az eredményt, az volt az első gondolatom, hogy érdemes volt ennyi energiát fektetnem a versenybe.
A döntő nagyon izgalmas volt számomra, hiszen Árpi fantasztikus énekes, örülök, hogy vele párbajozhattam. Nem tudhattuk, sőt még csak nem is sejthettük hogy milyen koncepciót álmodott meg Szikora János. A munka oroszlánrésze azonban még csak most kezdődik, valószínűleg mindennap próbálni fogunk, hiszen egy hónap múlva színpadra áll a társulat.
A jubileumi előadás szereposztása
Az István, a király jubileumi előadását június 18-án mutatják be a Papp László Sportarénában. A musical szereposztása a következő:
István: Feke Pál
Réka: Herczeg Flóra
Koppány: Vadkerti Imre
Sarolt: Éderer Enikő
Torda: Tóth Attila
Gizella: Simon Boglárka
Laborc: Varga Lajos
Táltosasszony: Fejes Szandra