A parlagfű az első világháború után kezdett elterjedni Európában. Ennek hátterében az Osztrák-Magyar Monarchia adriai kikötőibe érkező, parlagfűvel szennyezett gabonaszállítmányok álltak. Az első fertőzött területek a kikötők körül, illetve az onnan elvezető utak és vasútvonalak mentén alakultak ki. Az éghajlati viszonyok hasonlóak voltak, mint a növény eredeti élőhelyén, Észak-Amerikában. Ekkor kezdődött meg a parlagfű igazi európai terjedése, ami a második világháború utáni években felgyorsult, a kilencvenes években pedig riasztó ütemet vett fel...
A parlagfű rendszerint utak és vasúti sínek mentén, parlagon hagyott területeken, építkezéseken, árokpartokon, friss füvesítéseknél, nem megfelelően gyomirtott kapás kultúrákban, réteken és legelőkön fordul elő. Meleg éghajlatot, száraz talajt, nyáron pedig elegendő nedvességet igényel. Más, sűrűn növő növények környezetéből, fás területeken eltűnik. 400 méter felett csak ritkán fordul elő, bár Franciaországban már 1000 méteres tengerszint feletti magasságban is találtak.
Minden egyes növény pollenszemcsék millióit szórja a levegőbe. Egy tő parlagfű egy év alatt 60 ezer magot is termelhet, melyek a talajban maradva akár harminc évig is csíraképesek maradnak.
Európában az allergológiai szempontból lényeges parlagfűfélék egyike sem őshonos. Az allergológiai szempontból kiemelt fontosságú Ambrosia artemisiifolia-t Svájcban 1878-ban, Tirolban 1883-ban, Németország Brandenburg tartományában 1863-ban, Hamburgban pedig 1892-ben találtak először. Az allergiás panaszokat csak ritkán okozó Ambrosia maritima a Földközi-tenger partvidékén természetesen is előfordul, és 1800-ban már Brnoban is észlelték.
A parlagfű az első világháború után kezdett elterjedni Európában. Ennek hátterében az Osztrák-Magyar Monarchia adriai kikötőibe érkező, parlagfűvel szennyezett gabonaszállítmányok álltak. Az első fertőzött területek a kikötők körül, illetve az onnan elvezető utak és vasútvonalak mentén alakultak ki. Az éghajlati viszonyok hasonlóak voltak, mint a növény eredeti élőhelyén, Észak-Amerikában. Ekkor kezdődött meg a parlagfű igazi európai terjedése, ami a második világháború utáni években felgyorsult, a kilencvenes években pedig riasztó ütemet vett fel.
A parlagfű ma többnyire a közlekedési útvonalak mentén terjed. A főutak melletti keskeny sávban és a vasútállomások környékén különösen nagy számban található. Terjedhet még növényi magvakkal (elsősorban napraforgómaggal) és madáreledellel is.
Parlagfűpollen
A hetvenes évekig a parlagfűpollen okozta allergiát speciális amerikai problémának tartották, hiszen Európában nem volt jelentős mennyiségű parlagfűpollen.
A parlagfűpollen előfordulásáról szóló első beszámolók a hatvanas évekből, Lyon környékéről származnak. Később emelkedő számban észleltek parlagfűpollent Burgundiában is. Az első olaszországi beszámoló 1962-ben a Torino környékén befogott parlagfűpollenről szólt, amit aztán sorra követtek az ország többi északi tartományából származó beszámolók. A hetvenes évek elején már Bázelben és Bécsben is találtak parlagfűpollent. A rendszeres pollenfigyelő szolgálat Bécsben 1976-ban, Magyarországon 1989-ben, Bulgáriában 1991-ben, az akkori Csehszlovákiában pedig 1992-ben indult el. A szlovén parlagfűpollen-helyzetről először 1997-ben közöltek adatokat, de továbbra is keveset tudunk a korábbi jugoszláv területek parlagfű-szennyezettségéről.
A nyolcvanas évektől kezdve Lengyelországban is jelentős parlagfűpollen koncentrációkat mérnek, holott korábban Európának e régiójában a parlagfűpollen nem játszott szerepet az allergiás kórképek kialakításában. Kisebb koncentrációban Dániában, Svédország déli részén, Hollandiában, Németország keleti részén, sőt Spanyolország dél-keleti részén is találtak már parlagfűpollent.
1988-tól kezdődően az európai aerobiológusok egységes adatbázisba gyűjtik a több mint 400 európai megfigyelőhely adatait. Az adatok egyértelműen mutatják, hogy mind a parlagfűvel szennyezett területek mérete, mind pedig a helyi pollenterhelés nő.
A parlagfűpollen nemcsak azokon a területeken okoz panaszokat, ahol a növény elszaporodott. Osztrák és cseh szakértők a magyarországi parlagfűmezőket teszik felelőssé Bécs és Brno augusztus végi parlagfűpollen-terhelésének jelentős részéért.
Allergia
A parlagfű okozta problémák eddig három európai országban - Magyarországon, Olaszországban és Franciaországban - váltak olyan méretűvé, hogy a szervezett fellépés szükségessé vált.
Míg Magyarországon elsősorban parlagfűirtó-kampányokkal és széleskörű társadalmi felvilágosítással közelítik meg a problémát, addig Olaszország és Franciaország a quebeci modellt igyekszik átvenni. Montrealban és környékén szigorú törvényekkel - és azok következetes alkalmazásával - sikerült visszaszorítani a parlagfüvet.
Hasonló próbálkozások Magyarországon is vannak, bár a törvények eredményes alkalmazásának még számos akadálya van. A parlagfűpollennel szennyezett többi európai ország eddig még nem tett átfogó lépéseket a parlagfű ellen.
Tény, hogy a parlagfű jelenleg minden erőfeszítés ellenére szinte akadálytalanul terjed. A nagyszámú mag, ami a talajban évtizedekig csíraképesen képes várakozni, rendkívüli módon megnehezíti a hatásos védekezést. Ez az oka annak, hogy amint véget ér egy kampány, a parlagfű hamarosan ismét elfoglalja a megtisztított területet.
A szennyezettség mértékétől függően különbözőképpen kell megközelíteni a problémát. Ahol a széllel távolról odaszállított pollen jelenti a fő problémát (pl. Bécsben), ott a levegő pollenkoncentrációjának pontos figyelése a legfontosabb. Itt a cél az érzékeny lakosság figyelmeztetése és a tünetek kialakulásának megelőzése (elhagyni a környéket ill. gyógyszeres megelőzés).
Ahol a parlagfű most van terjedőben (pl. Lombardiában), ott a következetes irtás a legjobb megoldás. A cél az újonnan fertőzött területek gyors felkutatása és megtisztítása.
Végül azokon a területeken, melyek évtizedek óta fertőzöttek és a talajban rengeteg mag vár csírázásra (pl. Magyarország), ott az egyetlen megoldás a folyamatos irtás. A cél a robbanásszerű elszaporodás megakadályozása.