-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
A repülés minden ága képviselteti magát a Börgöndi Repülőnapon
Ismét nagyszabású rendezvény helyszíne lesz a Börgöndi repülőtér szeptember 8-án. A repülés minden ága képviselteti magát. Ejtőernyősök, sárkányrepülők, vitorlázó repülők égen és földön. A repülés „ÁSZAI” ismét elkápráztatják a közönséget vitorlázó és motoros műrepülésükkel. Egész napos családi kikapcsolódás, színpadi és gyerekprogramok, hagyományőrzők bemutatója és sok más érdekesség várja a látogatókat.
2013.09.03. 12:28 |
Ismét nagyszabású rendezvény helyszíne lesz a Börgöndi repülőtér szeptember 8-án. A repülés minden ága képviselteti magát. Ejtőernyősök, sárkányrepülők, vitorlázó repülők égen és földön. A repülés „ÁSZAI” ismét elkápráztatják a közönséget vitorlázó és motoros műrepülésükkel. Egész napos családi kikapcsolódás, színpadi és gyerekprogramok, hagyományőrzők bemutatója és sok más érdekesség várja a látogatókat.
A Börgöndi Repülőnapra idén is legalább ötezer látogatót várnak a szervezők. Szilády Dezső elmondta: a világ és Európa élvonalába tartozó pilóták tartanak bemutatókat, ismét itt lesz Veress Zoltán többszörös világrekorder és Európa-bajnok motoros műrepülő, Józsa Dávid világbajnoki bronzérmes vitorlázó műrepülő, az Albatrosz Repülő Egyesület szakosztályvezetője, illetve a színpadon tart különleges beszámolókat Farkas Bertalan, az eddig egyetlen magyar űrhajós. Láthatnak a nézők repülőgép-ritkaságokat, ilyen lesz például az L29 Delfin sugárhajtású vadászgép, amely hosszú ideig volt a magyar légierő kiképzőgépe. Magyarországon már egy darab sincs belőle, Börgöndre egy olyan gép érkezik, melyet Angliából vásárolt vissza egy magyar gyűjtő. Az oldtimer gépek iránt érdeklődők számára az R-18 Kánya típusú repülő kínál igazi különlegességet. Számos egyéb gép megismerése mellett sétarepülést is kínálnak a közönségnek több légi járművön, például helikoptereken, kisebb gépeken, illetve az igen népszerű Li-2-es repülőn. A földön is lesznek különféle programok, bemutatókat tartanak a II. világháborús hagyományőrzők, megjelennek a magyar légierő szárazföldi alakulatai, illetve külön színpadi programokkal készülnek a hölgyek és a gyerekek szórakoztatására. A sajtótájékoztatón Szilády Dezső egyesületi elnök köszönetét fejezte ki dr. Cser-Palkovics András polgármesternek a rendezvény támogatásáért.

A Repülőnap egyik különlegessége, az L-29 Delfin sugárhajtású gép az Aero Vodochody vállalat által kifejlesztett és gyártott csehszlovák sugárhajtású kiképző repülőgép. Az 1960-as éveken a Varsói Szerződés alapvető kiképző repülőgépe volt. A látogatók ejtőernyős formaugrást, oldtimer repülőket és helikopteres tűzoltási gyakorlatot is láthatnak majd a Börgöndi repülőnapon.
A Börgöndi Repülőnapon 9.00 órakor nyitják ki a kapukat. 11.00 órakor kezdődik a hivatalos megnyitó, melynek keretében dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszönti a rendezvényt. Viza Attila önkormányzati képviselő elmondta: ekkor kerül sor az első megállapodás aláírására a Magyar Honvédség Honvédelmi Kötelék Programja keretében az Albatrosz Repülő Egyesülettel. A program a jövőben szövetséget és együttműködést kínál mindazon hazai civil szervezeteknek és sportegyesületeknek, amelyek segítenek a honvédelem értékeinek népszerűsítésében, feladatainak ellátásában, az utánpótlásban és a toborzásban. Az Albatrosz Repülő Egyesülettel kötendő megállapodást a Honvédelmi Minisztérium részéről Vargha Tamás honvédelmi államtitkár látja el kézjegyével, illetve az eseményt megtiszteli a Magyar Honvédség légi erejének Gripen köteléke. A Honvédelmi Kötelék Programban nagy hangsúlyt helyeznek a sport népszerűsítésére, az egészséges életmódra, az összetartozás és a teljesítmény fontosságára, a csapatmunkára, az önfegyelemre és a kitartásra, illetve a honvédség és a civil társadalom közötti kapcsolatok erősítésére.