-
Dalok a belső békében
November 3-án, kedden 18 órától két New York-i vendégművész, Adarsha Kelly és Vapushtara Jongepier előadásában szólalnak meg Sri Chinmoj spirituális tanító lélekemelő dallamai a Hiemer-ház báltermében. A nemzetközi hírű skót-holland páros ingyenes előadására szeretettel várnak minden érdeklődőt!
2026.11.02. -
Fehérvári történetek
Új magyar színdarabok megalkotására hirdet pályázatot a Vörösmarty Színház Fehérvári történetek címmel. A felhívásra olyan műveket várnak, amelyek valamilyen módon Székesfehérvár történelméhez, kulturális örökségéhez vagy a városhoz kötődő hagyományokhoz kapcsolódnak. A pályázat összdíjazása 4,5 millió forint, az első helyezett alkotást pedig a színház színpadra is állítja.
2026.11.02. -
Ökumenikus megemlékezés
Mindenszentek napján, Halottak napja előestéjén a Béla úti temetőben emlékeztek halottainkra. Beszédet mondtak a történelmi egyházak képviselői és Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.
2026.11.02. -
Bélyegkiállítás a VOKE-ban
Történelmi visszatekintést nyújt a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör kiállítása. a tárlat az államalapítástól mutatja be hazánk meghatározó uralkodóit, személyiségeit.
2026.11.02.
A párttal, a néppel… - könyvbemutató és beszélgetés a Kádár-korszakról
Miért "kellett" részt venni a május elsejei felvonulásokon? Miért volt mindenki úttörő, amikor a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe (KISZ) és a Magyar Szocialista Munkáspártba (MSZMP) nem volt kötelező belépni? A Kádár-korszakban hogyan és miféle ideológiai célokkal, milyen történelmi perspektívában teremtették meg a politikai részvétel kereteit? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a kötet, amely 2021 júniusában jelent meg.
A szerzővel, Pap Milán politológussal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának tudományos munkatársával Botos Máté, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense beszélget. Az esemény végén lehetőség lesz kérdések feltevésére, kötetlen beszélgetésre. A rendezvény 18 év felett csak védettségi igazolvánnyal, korlátozott létszámban és regisztrációhoz kötötten látogatható.