-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
A nyár utolsó hónapjában családi vetítések lesznek a Barátság moziban
művészmozijában nemcsak szombati, hanem hétköznap délelőtti és délutáni vetítések is lesznek a
műsoron lévő új animációs filmekből.
A nyár, sőt az év egyik sikerfilmjének ígérkezik a témája szerint is nyári amerikai animációs kalandfilm, a Luca.
A gyönyörű olaszországi tengerparti településen játszódó film hőse és címszereplője egy kisfiú, aki feledhetetlen, fagylalttal, tésztával és végeláthatatlan robogózásokkal teli nyarat él át. Lucával együtt részese a kalandoknak újdonsült barátja, Alberto is, ám a sok mókázást beárnyékolja egy súlyos titok: mindketten tengeri szörnyek a víz alatti világból. A film a Coco, az Agymanók és a Toy Story készítőinek új alkotása – a Barátság mozi augusztus 7-én, szombaton 16 órakor vetíti először, ezt követően 13-án, pénteken 14 órakor és 19-én, csütörtökön 10 órakor is láthatja a közönség.
Egy roppant népszerű, immáron az 52. epizódjánál járó animációs sorozat és egy 2002-es Oscar-jelölt film volt az előzménye a Szilaj:
Zabolátlanok című amerikai animációs filmnek – ezt augusztus 12-én, csütörtökön 10 órakor vetíti a Barátság mozi. A történet főhőse, Lucky Prescott kénytelen a nagyvárosi otthonából egy kis határmenti városkába költözni. Itt úgy érzi magát, mint a partra vetett hal – ám az élete örökre megváltozik, amikor új barátokra tesz szert, és megbonthatatlan kötelék alakul ki közte és egy Szilaj nevű vad musztáng között. Amikor Szilaj ménesét marhatolvajok ejtik foglyul, a lányok és lovaik életük nagy kalandjába vágnak bele, hogy megmentsék őket.
A Grimm-testvérek Hófehérke-történetének parodisztikus és csavaros változatát dél-koreai alkotók készítették el A hercegnő és a hét törpe címmel, ezt augusztus 28-án, szombaton 16 órakor vetíti a fehérvári művészmozi.
Ebben a humoros történetben a mindenre elszánt, bátor hercegek hiába mentik meg a tündért a sárkány karmából, mégis átok sújtja őket és zöld törpékké változnak. Csak a világ legszebb leányának csókja változtathatja vissza őket, amire új külsejükkel nem sok esélyük van. A Fehér Király birodalmában eközben a gonosz királyné azon mesterkedik, hogy szépséget adó varázscipőt készítsen. Mostohalánya, a kedves, dundi Hófehérke felpróbálja a piros cipellőket és sudár, gyönyörű lánnyá változik. Hamarosan azonban menekülnie kell mostohája haragja elől, és közben még eltűnt édesapját is fel akarja kutatni. Így jut el a törpék otthonába és kezdetét veszi a közös kalandjuk: az elvarázsolt hercegek eredeti külsejükért küzdenek, a hercegnő pedig az apját szeretné visszakapni.
Mindhárom film vetítéseire váltható már jegy a mozi honlapján, a www.baratsagmozi.hu oldalon – aki a hagyományos jegyvásárlást kedveli, a mozi pénztárában vásárolhat jegyet, ez a vetítések előtt
egy órával nyit.