-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
A nézőknek üzent a Vörösmarty Színház igazgatója
"Bár a színpad elnémult, a fények kihunytak, de az élet a színházban nem állt meg, a munka zárt ajtók mögött folytatódik." - írja a nézőknek írott levelében Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója.
2020.03.12. 15:26 |
"Értesítjük Tisztelt Nézőinket, hogy szerda éjféltől a Vörösmarty Színház valamennyi előadása - tekintet nélkül a nézőszámra - elmarad. Vonatkozik ez a döntés a saját bérletes, bérletszünetes, vendég-, gyerek- és ifjúsági előadásokra egyaránt. Ettől az időponttól fogva egyetlen meghirdetett műsornaptár sem érvényes. A megvásárolt jegyek visszaváltásáról, illetve az elmaradt előadások pótlásáról a kihirdetett vészhelyzet feloldását követően születik majd döntés. Természetesen bérlet – és jegyvásárlóink lesznek az elsők, akik erről értesítést kapnak.
Ugyanakkor arról is szeretném tájékoztatni Önöket, hogy bár a színpad elnémult, a fények kihunytak, de az élet a színházban nem állt meg, a munka zárt ajtók mögött folytatódik. Tegnap az első próbáját tartó Mágnás Miska című operett dallamaitól volt hangos az épület, ma Zsótér Sándor kezdte meg a Pelikán utolsó bemutatójának próbáját, néhány hét múlva pedig a Stúdióban kezdődnek a nagy sikerű Terrorizmus alkotóinak legújabb darabja, a Csónak előkészületei.
Az épület zárva van és bizonytalan ideig zárva is marad. Színészeink és dolgozóink zárt ajtók mögött, a járványügyi szakemberek által javasolt különleges higiéniai szabályok szigorú betartása mellett, kontroll alatt végzik munkájukat.
A kedden este megtartott utolsó Trianon előadásról sokan hiányoztak. Az előadás végén ritka pillanatként fordult a kocka: a színészek tapsolták meg a nézőket, akik eljöttek. Ennek emléke adjon valamennyiünknek erőt és reményt, hogy a veszélyt közösen legyőzve mielőbb találkozhassunk." - üzente a nézőknek Dr. Szikora János színházigazgató.