-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
A nagyvárosi farkas Székesfehérváron
Beatrice-vel nyitott a Fejér Megyei Hírlap programsorozata tegnap este a Bregyóban. Nagy Feró és zenekara, régi és új számaiból egyaránt játszott a sportcentrumban felállított sátorban. A koncertre a vártnál kevesebb ember volt kíváncsi, aminek az oka, az lehetett, hogy egyszerre több program is zajlott a városban.
A bulit a sátorban a Fehérvári Orpheus együttes kezdte, akik igazi hard rock számaikkal bemelegítették a közönséget a Beatrice-re. A koncert ugyan elég korán kezdődött – még világosban-. Ennek és a városban zajló három másik rendezvénynek köszönhetően nem volt óriási tömeg az élő legenda koncertjén.
A koncertet Feró az egyik klasszikusukkal kezdte, a Nagyvárosi Farkassal. Ennél a számnál kicsit lehetett érezni, hogy a zenekar elnevezése tényleg eredeti: Nagy Feró és a Beatrice, mert ebben a számban Ferónak inkább csak a ceremónia mesteri szerep és a pálinkásüveg mutogatás jutott. A zenekar viszont izzasztó hangszerszólókat játszott alatta. A következő számokban több szerep jutott Nagy Ferónak is, aki a „Trianoni gyalázatról” is megemlékezett és a tömeggel együtt skandálta hogy „vesszen Trianon”. Feró a koncert nagy részén inkább új nacionalista számaiból válogatott, aminek köszönhetően sokan csalódtak benne az idősebb korosztályból. De Feró már csak ilyen, de így is legenda marad.