-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
A Múzeumok Éjszakáján mutatják be a Fehéredő múlt II. részét
A Múzeumok Éjszakáján, június 22-én, szombaton mutatják be a Fehéredő múlt II. rész – „Uram, maradj velem!” című filmalkotást, amelyet Burján Zsigmond készített. A dokumentumfilmet a Városháza díszudvarán vetítik 21.00 órától, melyre mindenkit szeretettel várnak.
2013.06.19. 11:06 |
A Múzeumok Éjszakáján, június 22-én, szombaton mutatják be a Fehéredő múlt II. rész – „Uram, maradj velem!” című filmalkotást, amelyet Burján Zsigmond készített. A dokumentumfilmet a Városháza díszudvarán vetítik 21.00 órától, melyre mindenkit szeretettel várnak.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város támogatásával elkészült Burján Zsigmond Fehéredő múlt című filmjének második része.
A tavalyi évben megjelent nagysikerű dokumentumfilm folytatásaként az alkotás bemutatja városunk történetét a török uralomtól az 1848-49-es évekig tartó időszakban. A Fehéredő múlt II. rész – „Uram, maradj velem! című alkotás ősbemutatójára a Múzeumok Éjszakája keretében kerül sor június 22-én, szombaton 21.00 órakor a Városháza Díszudvarán. A vetítés nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várnak. A programot rossz idő esetén is megtartják, akkor a Hiemer-ház báltermében mutatják be a dokumentumfilmet. A Múzeumok Éjszakáján a Városháza is kinyitja kapuit. Az érdeklődők esti sétát tehetnek 18.00, 19.00 és 20.00 órától szakvezetéssel a háromszáz éves épületben. A középkori Székesfehérvárt felidéző a Fehéredő múlt – „Kereszttől a félholdig” és a Fehéredő múlt II. rész – „Uram, maradj velem! című filmeket 22.00 órától egyben is megtekinthetik.