-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
A műemléki topográfia időszerűségéről és feladatairól tartottak konferenciát
„Társadalmi vállalkozás fejlesztése a műemléki topográfiai feladatok ellátására” című projekt keretében tartottak Műhely-konferenciát kedden a Fehérvári Civil Központban. A projekt azt a célt tűzte ki, hogy a civil szféra bevonásával újraindítsa a tervszerű műemléki topográfiai tevékenységet, amely a 80-as évek folyamán elhalt Magyarországon. Mintaként a 2009-ben megjelent Székesfehérvár műemléki topográfiája című alapmunka szolgál.
2014.03.25. 12:39 |
„Társadalmi vállalkozás fejlesztése a műemléki topográfiai feladatok ellátására” című projekt keretében tartottak Műhelykonferenciát kedden a Fehérvári Civil Központban. A projekt azt a célt tűzte ki, hogy a civil szféra bevonásával újraindítsa a tervszerű műemléki topográfiai tevékenységet, amely a 80-as évek folyamán elhalt Magyarországon. Mintaként a 2009-ben megjelent Székesfehérvár műemléki topográfiája című alapmunka szolgál.

A keddi műhelykonferencián az érdeklődők áttekintést kaphattak azokról a szakmai erőfeszítésekről, amelyek az elmúlt két évtizedben az állami műemlékvédelem keretében a műemléki topográfiai munkálatok fenntartására és újraindítására irányultak. Szó esett a ma hasznosítható nemzetközi gyakorlatról és az ebből következő szakmastartégiai elképzelésekről is.

Köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, érdemes a közösség érdekeit számba venni és levonni a következtetéseket arról, hogy milyen kötelezettségeket ró ránk ez a feladatrendszer. A polgármester hangsúlyozta, hogy Fehérvár ismét példaként szolgál a munkához, hiszen a Magyar Műemléki Topográfia programja a 2009-ben megjelent Székesfehérvár műemléki topográfiája mintájára tűzte ki célul a Kárpát-medence épített örökségének teljes feldolgozását. dr. Cser-Palkovics András kiemelte, az elkészült munkákat németül és angolul is hozzáférhetővé kell tenni annak érdekében ,hogy a turizmus is profitáljon belőle. Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott a projektért az Agóra Vidékfejlesztési Alapítványnak és az önkormányzat további támogatásáról biztosította a programot.

Dr. Entz Géza művészettörténész, az Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására szakmai tanácsadója elmondta, hogy a tervszerű műemléki topográfiai tevékenység Magyarországon az 50-es évek elején vette kezdetét és sajnálatos módon a 80-as évek folyamán gyakorlatilag elhalt. Most azon munkálkodnak, hogy a műemlékvédelem állami felelőseivel és a tudományos közösséggel együttműködve a mai kor követelményeinek megfelelően újraindítsák ezt a folyamatot.

A műemléki topográfia során a szakemberek - megfelelő előkészítés után - házról-házra bejárják a terepet, és leírják az értékeket. A feldolgozás részét képezi az utca-és településszerkezet, a helytörténet, a táj, és az épített elemek kapcsolata is. Az elkészült topográfiát útikönyvként, informatikai adatbázisként, fejlesztési dokumentumként is használni lehet a jövőben. A most zajló pályázati projekt keretein belül Fejér, Heves, Veszprém és Borsod- Abaúj Zemplén megyét térképezik fel. A program hosszú távú célja újszerű, innovatív foglalkoztatási program kidolgozása. A megvalósításban partner az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúrpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkársága, valamint az Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására.
A civil szervezetek sokszínű és széles körű tevékenységet folytatnak Székesfehérváron. Projektjeik, rendezvényeik megvalósításához technikai és szakmai segítséget nyújt a Fehérvári Civil Központ. Székesfehérvár Önkormányzata is segíti a civil szervezeteket, és támogatja őket abban, hogy az egyes rendezvényeik méltó helyen valósuljanak meg. Így a szektorközi együttműködésre nagyon jó példát mutat a város. – erre hívta fel a figyelmet a konferencián Borján Péter, a Fehérvári Civil Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette: „Mind az Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány, mind a Fehérvári Civil Központ Nonprofit Kft. tagja az Echo Nonprofit Network-nek. Tavaly év végén több társadalmi, illetve nonprofit szervezet szövetkezett arra, hogy erejüket, tudásukat, kompetenciáikat egyesítve igyekezzenek növelni azoknak a programoknak a társadalmi kimenetelét, amelyekben egy-egy szervezet közreműködik. Így lehetséges, hogy az alapítvány nagyon komoly szakmai programjának infrastrukturális hátterét a Fehérvári Civil Központ tudja biztosítani. Az Echo Nonprofit Network-ben egymás programjait támogatjuk és ez a kapcsolatrendszer sok tekintetben példaértékű.”