-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Könyvbemutató lesz a magyar költészet napja a Királykút Emlékházban
Az estet a Vörösmarty Társaság, a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ közösen rendezi.
A kecskeméti születésű Gál Csaba Sándor mintegy három évtizede él Székesfehérváron. A polgári foglalkozása kevéssé lírai, a hétköznapokban polgári bíróként dolgozik. Az irodalom szeretetét a családból hozta, édesapja, Gál Farkas maga is író, költő volt. Gál Csaba versei először a Szegedi Egyetem című hetilapban jelentek meg a nyolcvanas években, 1993-tól a Fejér Megyei Hírlapban, az Árgus, majd a Vár című folyóiratban adta közre műveit, de publikált a Műhely, az Új Forrás, a Napút című lapokban is. Első verseskötete Előhívás címmel a Vörösmarty Társaság gondozásában jelent meg 2009-ben. Ezt követték Az alászállás évei és a Magasabb szempont című könyvek 2012-ben, amelyek a Napkút Kiadónál jelentek meg, 2016 decemberében pedig a Poszt című, amelyet ismét a Vörösmarty Társaság adott ki.
Az Ellenszer című kötet – amelyhez a költő két éve elnyerte a Lánczos-Szekfű ösztöndíjat – az utóbbi néhány év verstermését teríti az olvasók elé. Ahogyan eddig, Gál Csaba most is ciklusokba szerkesztve mutatja be műveit, amelyeknek többsége folyóiratokban, illetve antológiákban már megjelent, de eddig még nem publikált új költemények is bekerültek a kötetbe. Közéleti, ironikus és filozofikus művek, szabadversek és kötöttebb formákat alkalmazó alkotások egyaránt szerepelnek a kötetben, amelyet most is felesége, Pék Eszter Anna illusztrált. A képzőművész-tanár – aki a grafikák mellett akvarelleket is fest – nemcsak az életben társa a költőnek, de állandó alkotótársa is, a korábbi kötetek látványvilága is neki köszönhető.
A belépés ingyenes, a program a „Helyi identitás és kohézió erősítése – Helyi közösségfejlesztés Székesfehérváron” című TOP-6.9.2-16-SF1-2018-00001 projekt keretében valósul meg, szervezője a Fejér Megyei Népzenei Műhely Egyesület.