A legjobb helyre került a fődíj - fehérvári mentős nyerte az új autót

Székesfehérvári családhoz került az az új autó, mely a rendőrség és a balesetmegelőzési bizottság Közlekedik a család elnevezésű vetélkedőjének fődíja volt. Kőváriék hosszú évek óta vesznek részt a versenyen, de a döntőn rendre lecsúsztak a dobogóról egészen mostanáig.
2024.10.24. 13:34 |
A legjobb helyre került a fődíj - fehérvári mentős nyerte az új autót

A Kővári család nyolc éven át versenyzett a Közlekedik a család vetélkedőn, négyszer nyerték meg a megyei fordulót és vehettek részt az országos döntőben. A mentőgépkocsivezetőként dolgozó édesapa azt mondja, rendre apróságok miatt csúsztak le eddig a dobogóról. Volt amikor az elsősegélynyújtás és volt olyan is, amikor az autós feladat fogott ki rajta a nagy izgalom miatt.

Kővári Attila és családja most nagyon boldog, de mint az édesapa fogalmazott, a verseny hiányozni fog nekik, mert a közös munka évről-évre összehozta a családot.

"Az első döntőn Dani nyolc éves volt, volt egy olyan feladat, hogy részeg szemüvegben kellett egy labdát pattogtatva sétálnia és utáni leírni a nevét, ő akkor kezdte az iskolát még izgultunk is, hogy talán le sem fogja tudni leírni a nevét. Az ottani szervezők csodálkoztak, hogy ekkora gyerekkel, hogy jutottunk el a döntőbe, aztán idősödtek a gyerekek és tényleg, sikerült." A Fejér Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság évről-évre megszervezi a Közlekedik a család vetélkedő megyei fordulóját, a győztesek kezét azonban nem engedik el a döntő előtt sem, az egyenruhások szívesen segítenek a versenyzőknek felkészülésben, így ez a győzelem egy kicsit az övék is. A cél azonban mindvégig a közlekedési morál javítása és a balesetmegelőzés - mondja Illés Mihály rendőr alezredes, a Fejér Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára. A Kővári család a legnagyobb bánatukra, a 2025-ös vetélkedőn már nem versenyezhetnek, a vármegyei balesetmegelőzési bizottság titkára azonban ígéretet tett nekik arra, hogy a vármegyei forduló lebonyolításában segítőként részt vehetnek.


Kék hírek

  1. Őrizetben az adathalász csalópár

    Több mint száz sértettet érintő online banki csalássorozat ügyében folytatott nyomozás eredményeként rendőrkézre került két 21 éves gyanúsított. A Fejér megyei rendőrök több hónapon át nyomoztak a duó ügyében, úgy tűnik, nemcsak csalás miatt, hanem kábítószer-kereskedelem miatt is felelniük kell a gyanúsítottaknak.

    2026.06.12.
  2. Kizuhant az ötödikről

    A József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja vasárnapról hétfőre virradó éjszaka zuhant ki az épületből. A gyermeket a mentők stabilizálták, jelenleg kórházban ápolják.

    2026.06.08.
  3. A rendőrség eljárást indított az összedőlt székesfehérvári épület ügyében

    A Székesfehérvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást hétfőn, miután összeomlott egy bontás alatt lévő, négyemeletes ipari épület Székesfehérváron, amelynek romjai alól egy embert életveszélyes állapotban mentettek ki.

    2026.06.01.
  4. Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület - folyik a műszaki mentés

    Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület, Székesfehérváron a Takarodó úton. Egy ember a romok alatt rekedt, a székesfehérvári hivatásos tűzoltók érkeztek a baleset helyszínére, ahova több speciális és kutyás kereső-mentőegység is elindult. A műszaki mentést egy erőgép segíti az épület romjainak eltávolításában - közölte a a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

    2026.06.01.