-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
A költészet napjára emlékeznek a Vörösmarty Színházban
A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon. Székesfehérváron a Vörösmarty Színház Stúdiószínpadán Takács Zsuzsa Kossuth-díjas költő verseiből készült monodrámát mutatnak be pénteken. A monodrámát Xantus Barbara, a teátrum művésze tolmácsolja.
2008.04.10. 17:27 |
A költészet napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon. Székesfehérváron a Vörösmarty Színház Stúdiószínpadán Takács Zsuzsa Kossuth-díjas költő verseiből készült monodrámát mutatnak be pénteken. A monodrámát Xantus Barbara, a teátrum művésze tolmácsolja. A Vörösmarty Színházban hagyomány a költészet napi est megrendezése, amelyen minden alkalommal egy-egy különleges produkciót láthat a verskedvelő közönség. Az idei estre a város középiskolásait és az ARTéria Színházbarátok Egyesületének tagjait hívták meg.