-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
A Kispál és a borz együttes koncertezik Pénteken a Baseben
A Kispál és a borz együttes koncertezik Székesfehérváron március 3-án fél kilenctől a Baseben(Hadiárva utca). Az együttes a zeneinapokon járt utoljára városunkban, de az alternatív zenét kedvelő közönség mindig szívesen fogja a borzokat Fehérváron. Az együttes lassan 15 éve zenél együtt és lehet mondani, hogy ők honosították meg az "alter" zenét Magyarországon. A Kispál és a borz előzenekarra a Persona Non Grata együttes lesz. Jegyeket a helyszínen lehet megváltani 1.500 Ft -os áron.
2006.03.03. 00:58 |
A Kispál és a borz együttes koncertezik Székesfehérváron március 3-án fél kilenctől a Baseben(Hadiárva utca). Az együttes a zeneinapokon járt utoljára városunkban, de az alternatív zenét kedvelő közönség mindig szívesen fogja a borzokat Fehérváron. Az együttes lassan 15 éve zenél együtt és lehet mondani, hogy ők honosították meg az alter zenét Magyarországon. A Kispál és a borz előzenekarra a Persona Non Grata együttes lesz. Jegyeket a helyszínen lehet megváltani 1.500 Ft -os áron.