A Hosszútemető vandál rongálóit keresi a rendőrség

 Elsődleges becslés szerint is vélhetően több százezer forint kárt okoztak azok az ismeretlenek, akik november 13-ra virradóra két tucat síremléket rongáltak meg a Palotai úton lévő Hosszú temetőben. 21 síremléket közvetlenül rongáltak meg, három síremlék úgy sérült, hogy rázuhant a mellette lévő. Kérik, hogy akinek bármilyen információja van a rongálással kapcsolatban, vagy az elkövetők személyére vonatkozóan bír érdemi információval, értesítse a rendőrséget!
2011.11.17. 07:13 |
 Elsődleges becslés szerint is vélhetően több százezer forint kárt okoztak azok az ismeretlenek, akik november 13-ra virradóra két tucat síremléket rongáltak meg a Palotai úton lévő Hosszú temetőben. A rendőrség nyomozást indított, melyben a lakosság segítségét is kérik.
 
 November 13-án vasárnap egy temetőlátogató értesítette a rendőrséget arról, hogy hozzátartozója sírját ismeretlenek megrongálták. A hívásra küldött járőrök megállapították, hogy a Szent Gellért utcai bejáratnál a bejelentésben szereplő síremléken kívül továbbiakat is megrongáltak az ismeretlenek. Szám szerint, összesen 24 síremlékben okoztak kárt a tettesek. A szemle megállapításai szerint 21 síremléket közvetlenül rongáltak meg, három síremlék úgy sérült, hogy rázuhant a mellette lévő. Az okozott kár elsődleges becslés szerint is több százezer forint. A hozzátartozók felkutatásában a Székesfehérvár Városgondnokságának temetőüzemeltetési csoportja volt a rendőrök segítségére. A temetőüzemeltetés a nyilvántartási adatok alapján már kiértesítette a hozzátartozókat.
 
 A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el a lakosság körében közfelháborodást keltő rongálás bűntett ügyében ismeretlen tettesek ellen. A nyomozást végző szerv a lakosság segítségét kéri.
 
 Kérik, hogy akinek bármilyen információja van a rongálással kapcsolatban, vagy az elkövetők személyére vonatkozóan bír érdemi információval, értesítse a nyomozókat személyesen, vagy telefonon a 22-541-600-as központi számon keresztül. A bejelentő személyét az eljáró hatóság bizalmasan kezeli.
 

Kék hírek

  1. Emlékezzünk biztonságban szeretteinkre!

    Mindenszentek és halottak napja környékén sokan keresik fel a temetőket, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. A kegyeleti időszakban keletkező tüzeket gyakran a sírkertekben felügyelet nélkül hagyott mécsesek, illetve az otthonokban meggyújtott gyertyák okozzák. A tűzesetek megelőzése ebben az időszakban is kiemelten fontos.

    2026.10.29.
  2. Tilos az égetés

    Az elmúlt hétvégén és a héten is több alkalommal riasztották a megye tűzoltóit olyan szabadtéri tűzesetekhez, amelyeknél kerti égetés során terjedtek tovább a lángok. Az aszály miatt a növényzet mindenhol rendkívül száraz, és az óvintézkedések ellenére is pillanatokon belül továbbterjedhet a tűz, amely sérülést és jelentős anyagi kárt is okozhat.

    2026.10.15.
  3. Zsarolás, kifosztás, rablás

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki számos erőszakos bűncselekményt követett el. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított idén februárban megfenyegette egy büfé alkalmazottját, és így szerzett pénzt tőle, majd tavasszal egy nővel dulakodott, és ezután vette el a készpénzét.

    2026.10.01.
  4. Letartóztatták a nőt

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatást, aki a gyanú szerint több erőszakos és vagyon elleni bűncselekményt követett el az elmúlt időszakban.

    2026.09.24.