-
Folytatódik a Seuso-projekt
Akár már a következő hetekben folytatódhat a Szent István Király Múzeum vezetésével, közösségi régészek bevonásával zajló Seuso-projekt, amelynek végső célja, hogy feltérképezzék a Sárvíz partján egykor húzódó, Gorsiumhoz köthető, hatalmas kiterjedésű településrendszert.
2026.02.08. -
Bemutató a színházban
Horváth Csaba rendezésében szombaton este mutatja be Örkény István Tóték című tragikomédiáját Vörösmarty Színház. A bemutató után az idei évadban még tizenötször láthatja a darabot a közönség a nagyszínpadon.
2026.02.07. -
Örkény István: Tóték
A Vörösmarty Színház Horváth Csaba rendezésében mutatja be Örkény István Tóték című tragikomédiáját a kiszolgáltatottság, a zsarnokság és az emberi tűrőképesség abszurd történetét.
2026.02.06. -
Mesterek és tanítványok
Kivételes népművészeti tárlat nyílt meg a Szent István Művelődési Házban. A Fehérvári kézművesek kiállításán minden szakág alkotói bemutatkozhattak.
2026.02.06.
A harmadik, az öröm gyertyát is meggyújtották a város adventi koszorúján
Advent harmadik vasárnapján is megtelt a Városház tér ünneplőkkel.
Az első, kissé csípős hidegben is sokan gondolták úgy, hogy a Városház téren, az Adventi színpadnál, közösen ünneplik meg az öröm gyertyájának meggyújtását. A műsor fél hatkor, adventi ablaknyitással kezdődött, melynek során Matolcsi Boróka és Solymos Boglárka, a Vasvári Pál Gimnázium tanulói adták elő Ed Sheeran és Elton John közös dalát, a Merry Christmast.
Ezt követően a MusiColore énekegyüttes lépett a színpadra. Az együttes 2014-ben alakult Székesfehérváron, számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták őket az elmúlt években, jövőre pedig többek között Japánban is turnéznak. Előadásukban felcsendültek klasszikus egyházi és karácsonyi énekek is, mint a Csendes éj, a Pásztorok, pásztorok és a Hallelujah.
A gyertyagyújtás előtt Róth Péter alpolgármester elmondta, ugyan évről évre nehézségek sújtják társadalmunkat, ne féljünk örülni. „Ne féljünk megtalálni mindazt az életünkben, ami örömet okoz, akár az anyagi világon túl, az emberi kapcsolatainkban is.” – kívánt örömteli várakozást az adventi időszakra az alpolgármester.
Tornyai Gábor atya arról beszélt, mennyire fontos megtalálni az életben az örömforrásokat. „Azt gondolom, ez egy jó lehetőség megállni és átgondolni, mi is az az életünkben, ami örömet jelent, ami erőt ad, amiért hálát tudunk adni. Hívő és nem hívő emberként egyaránt fontos megtalálni ezeket az örömöket az életünkben.” – fogalmazott, és azt kívánta a jelenlévőknek, hogy ne csak a mai napon, hanem az év többi részében is legyen alkalmuk arra, hogy megálljanak és értékeljék az élet örömeit.
A meghitt gondolatok után a többször is az Év énekesnőjének választott Zséda adott koncertet, aki népszerű slágerekkel és karácsonyi dalokkal varázsolt ünnepi hangulatot.
Az adventi programok sora jövő héten is folytatódik: mindennap 17.30 órakor nyílnak az adventi kalendárium ablaki a Városház téren felállított színpadon, ahol meglepetésprodukciók várják a látogatókat.