-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A francia nyelvű filmek legjava a Barátságban október 7-én és 8-án
A Budapesti Francia Intézet és partnerei ismét elhozzák Magyarországra a legfrissebb frankofón filmeket.
A 11. Frankofón Filmnapokat Budapesten és tucatnyi magyarországi nagyváros mozijában rendezik meg ezekben a hetekben; Székesfehérváron az Art-Mozi Egyesület tagmozija, a Barátság mozi ad otthont a vetítéseknek október 7-én, csütörtökön és 8-án, pénteken.
A Meg-Ki filmklub tagjai és a Szépkorúak szerdája kedvezménykártyájával rendelkezők a Frankofón Filmnapok öt vetítésére is érvényesíthetik kedvezményüket, így belépőjegyüket 700 Ft-ért válthatják meg a pénztárban és online is, kártyáikat csak vetítés előtt ellenőrzik munkatársaink.
A filmnapok fehérvári nyitófilmje október 7-én, csütörtökön 16 órakor Georges Franju Szemek arc nélkül című, 1960-ban bemutatott, felújított thrillere lesz Edith Scob, Alida Valli és Pierre Brasseur főszereplésével. A film egy plasztikai sebész és autóbalesetben megsérült lányának megrázó története. Dr. Génessier maga okozta a tragédiát, amelyben Christiane arca eltorzult, a köztiszteletnek örvendő professzor ezért bűntudattól és szeretettől vezérelve kísérletezni kezd: asszisztense segítségével fiatal nőket rabol el, hogy levágja az arcbőrüket és átültesse a lányára.
Aznap hatkor és másnap négykor is vetíti a Barátság mozi a Jó a szamár is című vígjátékot Caroline Vignal rendezésében, Laure Calamy és Benjamin Lavernhe főszereplésével. A film főhőse, Antoinette végre szeretne kicsit elvonulni a világtól a szeretőjével, ám Vladimir a családjával megy hegyi túrára. De Antoinette nem adja fel ilyen könnyen, ő is nekivág a hegyeknek. Szamárháton…
A csütörtöki vetítéseket 20 órakor A gyerekkor földje című film zárja: Eric Barbier alkotása a 90-es évekbe, a polgárháború sújtotta Burundiba viszi el nézőit. A félig francia, félig ruandai Gaby teljességgel megéli a gyerekkor boldogságát, ám a polgárháború nemcsak a csínytevéseknek vet véget, hanem egyben az ártatlanság korának is. A film Gaël Faye díjnyertes regényének adaptációja.
A pénteki vetítések 18 órakor vígjátékkal kezdődnek: Sophie Letourneur Ez mekkora! című filmjének zongorista hőse, Claire a karriert választotta. Párja, Frédéric viszont negyven felé rájön, hogy ő bizony mégis szeretne gyereket. És elköveti a megbocsáthatatlant: kicseréli a fogamzásgátló tablettákat, aminek meg is lesz a következménye.
A kétnapos eseményt romantikus film, Emmanuel Mouret Szerelmeink című alkotása zárja pénteken 20 órakor. A több szálon futó film mindenki számára ismerős szituációból indul: az ember egy ismeretlennek gyakran könnyebben kitárulkozik, mint akár a születendő gyermeke apjának. Így van ezzel Daphné is, aki François távollétében a férfi unokatestvérével folytat egyre bensőségesebb beszélgetéseket..
A 11. Frankofón Filmnapokra már váltható belépő a mozi jegypénztárában és online is