-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
A fösvény, avagy a hazugság iskolája a Vörösmarty Színházban
2013.10.28. 06:17 |
Bemutatták a Vörösmarty Színházban, Hargitai Iván rendezésében, Hirtling Istvánnal a főszerepben „A fösvény, avagy a hazugság iskolája” címú drámát a Kozák András Stúdióban.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
A pénz körül forog minden. A pénz: hatalom. És ha valakinek a szívében nincs más, akkor könnyen szörnyeteggé válhat, úgy, hogy ő maga észre sem veszi. Dölyfössé tesz, önzővé, érzéketlenné. Erről ír Moliere a XVII. század közepén - komédiába ágyazva úgy, hogy ne csak belesajduljon a szív, hanem meg is pukkadjunk a nevetéstől.
Október 29-én „Kritikus keddet" tartanak
A 2013/14-es évadtól a Vörösmarty Színház szorosabbra fonja szakmai kapcsolatát a színikritikusi társadalommal. Bemutatóikat követően a közönség jelenlétében kritikai előadásokat, szakmai fórumokat, műhelybeszélgetéseket szerveznek ismert hazai kritikusok vezetésével. A második közönségtalálkozóra is szeretettel várnak mindenkit október 29-én, kedden az előadás után 21.45 órakor a színház harmadik emeleti társalgójában.

