A Fejér vármegyei rendőrök felszámoltak egy bizonyítványgyárat

A Fejér megyei rendőrök több helyszínen számolták fel egyszerre egy szervezett, hamis közokiratok előállítására szakosodott bűnbanda tevékenységét. Az eljárás tovább folyik annak feltárására, hogy kik rendelték meg a hamis okmányokat, hány esetben használták fel őket, illetve milyen további bűncselekményeket segíthettek elő.
2026.06.19. 12:53 |
A Fejér vármegyei rendőrök felszámoltak egy bizonyítványgyárat

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya más nyomozó egységekkel, valamint a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival június 17-én hajtotta végre az akciót.

A nyomozók egy budapesti társasház alagsorában kialakított műhelyt tártak fel, ahol a gyanú szerint nagyüzemben állítottak elő hamis közokiratokat.

Olyan technikai eszközöket és alapanyagokat foglaltak le, amelyek alkalmasak lehettek volna többek közt szakmai végzettséget igazoló és érettségi bizonyítványok, valamint egyéb hatósági okmányok elkészítésére.

A kutatás során a rendőrök számítástechnikai eszközöket, mobiltelefonokat, laptopokat, jelentős összegben pénzt, valamint egy adattárolót is lefoglaltak.

Az előzetes vizsgálatok alapján az adattárolón nagy számban hamis okmányokkal összefüggésbe hozható digitális állomány található. Ezek teljes körű feltárása és értékelése jelenleg is folyik, amelyhez szakértőket vonnak be. A helyszíni szemle az éjszakába nyúlt. A bizonyítékok szakszerű rögzítésében és biztosításában a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ okmányszakértője, valamint informatikai szakemberek is közreműködtek. A következő órákban további házkutatásokat hajtottak végre több megyei rendőr-főkapitányság, illetve a BRFK munkatársai. A rendőrök újabb hamisított okiratokat és a bűncselekményekhez kapcsolódó bizonyítékokat foglaltak le.

A nyomozók őrizetbe vették a két budapesti lakost, majd közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket.

Az eljárás tovább folyik annak feltárására, hogy kik rendelték meg a hamis okmányokat, hány esetben használták fel őket, illetve milyen további bűncselekményeket segíthettek elő. A közokiratokba vetett bizalom a jogállamiság egyik alapvető feltétele. A hamis okmányok előállítása és felhasználása nem csupán önálló bűncselekmény, hanem számos további jogsértés és visszaélés kiindulópontja lehet, ezért a rendőrség kiemelt figyelmet fordít az ilyen jellegű tevékenységek felderítésére és felszámolására.

Kék hírek

  1. Emlékezzünk biztonságban szeretteinkre!

    Mindenszentek és halottak napja környékén sokan keresik fel a temetőket, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. A kegyeleti időszakban keletkező tüzeket gyakran a sírkertekben felügyelet nélkül hagyott mécsesek, illetve az otthonokban meggyújtott gyertyák okozzák. A tűzesetek megelőzése ebben az időszakban is kiemelten fontos.

    2026.10.29.
  2. Tilos az égetés

    Az elmúlt hétvégén és a héten is több alkalommal riasztották a megye tűzoltóit olyan szabadtéri tűzesetekhez, amelyeknél kerti égetés során terjedtek tovább a lángok. Az aszály miatt a növényzet mindenhol rendkívül száraz, és az óvintézkedések ellenére is pillanatokon belül továbbterjedhet a tűz, amely sérülést és jelentős anyagi kárt is okozhat.

    2026.10.15.
  3. Zsarolás, kifosztás, rablás

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki számos erőszakos bűncselekményt követett el. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított idén februárban megfenyegette egy büfé alkalmazottját, és így szerzett pénzt tőle, majd tavasszal egy nővel dulakodott, és ezután vette el a készpénzét.

    2026.10.01.
  4. Letartóztatták a nőt

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatást, aki a gyanú szerint több erőszakos és vagyon elleni bűncselekményt követett el az elmúlt időszakban.

    2026.09.24.