-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
A fehérváriak döntik el, induljon-e a város az Európa Kulturális Fővárosa pályázaton
2023-ban Magyarország és az Egyesült Királyság egy-egy városa lehet Európa Kulturális Fővárosa. Székesfehérvár Önkormányzata megvizsgálja annak lehetőségét, hogy városunk pályázzon-e a rangos nemzetközi cím elnyerésére. Ennek eldöntésére széleskörű véleménykérő kezdeményezés indul a lakosság körében. – jelentette be sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester.
2017.05.29. 10:51 |
Az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ban Magyarország és az Egyesült Királyság egy-egy városa viselheti. A kezdeményezés célja Európa kulturális sokszínűségének megőrzése és támogatása, valamint a nemzetközi figyelem és a megvalósuló fejlesztések révén a városok hosszú távú fejlődésének, nemzetközi arculatának erősítése.
A cím elnyerésére pályázó magyarországi városok közül az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy független, az Európai Unió intézményei által kijelölt szakértői testület közreműködésével választja ki azt a települést, amely 2023-ban jogosult lesz az Európa Kulturális Fővárosa kitüntető cím viselésére.
Székesfehérvár vezetése - a város több mint ezeréves történelme, tradíciói és kulturális öröksége egyedülálló értékeire, valamint átlagon felüli gazdasági erejére alapozva - fontolgatja, hogy elindul a rangos nemzetközi kitüntető cím elnyerésére vonatkozó pályázaton.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester azt vallja, hogy ez csak széles körű társadalmi egyetértés, a helyi közösségek egységes támogatása mellett lehet eredményes. „Ezért – első körben – megkerestük a kulturális intézmények vezetőit és több, a kulturális életben aktív civil szervezetet, hogy kikérjük a véleményüket. A visszaérkezett, döntően pozitív és támogató válaszok alapján úgy érezzük, hogy továbbléphetünk.”
„Most tehát a városlakók elé visszük a kérdést, elinduljon-e Székesfehérvár a 2023. évi Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért? A cím elnyeréséhez számos olyan beruházást kell megvalósítanunk, amelyet már egyébként is tervezünk, és biztosan szükség lesz ezen felül olyan vállalásokra, amelyek célzottan a 2023-ban megvalósuló programokat szolgálják majd. Olyan stratégiai feladatok következnek a mostani döntésből, melyet nem lehet a fehérváriak véleményének megkérdezése nélkül eldönteni.” A polgármester elmondta: "A következő hetekben több módon és felületen is a Székesfehérváron élőkhöz fordulok, kérve, hogy vegyenek részt a döntésben, illetve javaslataikkal járuljanak hozzá az esetleges pályázat és így a város sikeréhez."
Mint elhangzott, lehetőség lesz automata telefonhívásokban válaszolni, a város online felületein is dönthetnek a lakosok, valamint a Fejér Megyei Hírlapban és a Fehérvár magazinban is el fogják helyezni a szavazólapot. "Kérem a fehérváriakat, mondják el véleményüket, döntsünk együtt ebben a stratégiai kérdésben!" - zárta sajtótájékoztatóját dr. Cser-Palkovics András.