Három Földöntúli történet az Alba Regia Szimfonikusoktól

Az est karmestere a Liszt Ferenc-díjjal kitűntetett, érdemes művész Hamar Zsolt volt. A koncerten közreműködött Rohmann Ditta csellón.

A Farkas Ferenc-bérlet harmadik estje ritkán hallható zenetörténeti különlegességekkel várta az érdeklődőket. Ekkor elsőként Haydn: 43. (Esz-dúr) „Merkúr” szimfóniája hangzott el, amit Rautavaara: „A horizont felé” (2. csellóverseny) darabja követett. A hangversenyt a zseniális osztrák zeneszerző, Mozart: 41. (C-dúr) „Jupiter” szimfónia KV 551 műve zárta a zenekar kiváló előadásában. 

De haladjunk sorban.

Mielőtt felcsendültek volna az első hangok, Ruff Tamás igazgató köszöntötte a közönséget, és bemutatta az est nemzetközi hírű Liszt Ferenc díjas, érdemes művészkarmesterét, Hamar Zsoltot. Aki végig nagyon együtt élt a zenével, a zenekarral. A színpad végén az óriás kivetítőt csillagok lepték el, és már hallhattuk is az Allegro-t, Joseph Haydn 43. (Esz-dúr) „Merkur” szimfóniájának nyitó tételét. A zene líraisága néha felpörgött, szépen hömpölygött a tétel. Az elegáns Adagio-ban a vonósok elmélyült játéka ringatott, időnként a fúvósok belecsacsogtak, feleseltek a vonósok játékába. A kedélyes Menüett után, ha nem is a csillagok háborúja, de dinamikus zene hengerelt, kirobbanó hangokkal, akkordokkal. A szimfónia névadója, a Merkúr a Naphoz közeli bolygó, hatszor annyi napsugár éri, mint a Földet. Egy biztos: Haydn fénylő muzsikája mennyei volt.

Einojuhani Rautavaara a finn zene Sibelius mellett legjelentősebb alkotója. A most hallott 2. csellóversenye a Horizont felé alcímet kapta. Jajkiáltással, elkeseredett könyörgéssel kezdődött a nagyon is mai muzsika, amelyet a kortárs zene kiváló előadójának, Truls Morknak ajánlottak, és 2010-ben Minneapolisban volt az ősbemutatója. A fiatal godonkaművész, Rohmann Ditta mai módon, kezében tablettel és a hangszerével érkezett, a tablet tartalmazta a kottát. Az erőteljes, kissé elvont zene közepette a kivetítőn madarak jöttek, madarak mentek, a művésznő finom ujjakkal érzékin érintette a hangszerét, a gyönyörű hangokkal érintve a megidézett horizontot. Hihetetlenül magas, üveghangokat csalt ki a csellóból, játékával a zaklatott mindennapokat sejtető zenét a béke simogató szelídségébe vezette. Nem véletlenül kapta a szűnni nem akaró vastapsot!

A zárást az osztrák csodagyerek Wolfgang Amadeus Mozart 41. (C-dúr) „Jupiter” szimfóniája KV 551 jelentette. Olyan zene volt ez, amit, ha nem tudjuk, hogy mit hallunk, azonnal Mozart zenéjeként azonosítunk. A kivetítőn ezúttal a csillagok fényes útját járhattuk be, amit színes fények forgása váltott, szaggatva a fekete sötétjét. A tételek során a kedves dallamok néha komorrá váltak a csellók, bőgők brummogása által, de az egész művet a derű hatotta át. A Jupiter óriás bolygó, gyors forgású, a záró tételben ezért érezhettük talán a száguldást. Az utolsóig hallott tételek elvarázsoltak, a finálé pedig lenyűgözött.