-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
A fa bűvöletében - fehérvári faesztergályosok alkotásai a Gárdonyi Géza Művházban
A Magyar Faesztergályos Egyesület kiállítását Kovács György címzetes igazgató nyitotta meg, aki maga is faesztergályos, majd szakmai bemutató volt a művház alagsorában. A tárlat február 25-ig, az intézmény nyitvatartási idejében látogatható.
Mint Kovács György elmondta, még a nyolcvanas évek elején a megyei művközpont igazgatójaként találkozott Köpf Jenővel, amikor más faipari szakkörök vezetőit kezdték el képezni. Felelevenítette azokat az időket, amikor éveken keresztül járt hozzá, hogy elsajátítsa a faesztergálás mesterségét.
Négy alkotó tárgyait lehet megtekinteni: Demeter László, Szalai Csaba, Köpf Jenő és Kovács György különleges alkotásai várják a látogatókat a Gárdonyi Géza Művelődési Ház aulájában.
Ha valaki szeretné elsajátítani és megtanulni a faesztergálás alapjait, az csak gyakorlás kérdése - mondta Köpf Jenő. Csak a fantázián múlik, hogy az ember mit tud kihozni a fából. A pandémia miatti korlátozások miatt a faesztergályos közösségünk sem tudott találkozókat szervezni, de azok a hetek sem teltek tétlenül, megalkotta a faesztergályos "antivírust".
Székesfehérvár az egyik központja az amatőr faesztergálásnak, ugyanis minden télen itt tart országos találkozót a Magyar Faesztergályosok Egyesülete, melynek székhelye is a város. A pandémia kicsit ugyan megtépázta a létszámot, de Galántától a Délvidékig és Kárpátaljától Vas megyéig az ország minden részéből érkeznek ilyenkor Fehérvárra a faesztergályosok – emelte ki Kovács György. Fontos célunk, hogy minél több olyan rendezvényt szervezzünk, ahol az emberek megismerhetik a faesztergálás szépségét.
(A február 4-én induló hat alkalmas tanfolyamról a 06209391899-es telefonszámon lehet érdeklődni.)