A csend hangja – könyvbemutató a Vörösmarty Társaságnál

Székesfehérváron mutatták be Jasper Gyula, „A csend hangja” című második verseskötetét. A szerzőt rokoni szálak fűzik a megyeszékhelyhez, első kötete „A semmi partján” címmel 2002-ben jelent meg.

Jasper Gyula 1941-ben született Pápán. Tizenöt évesen kezdett írni, de költeményei csak a hatvanas évek elejétől jelentek meg nyomtatásban. 1968-ban volt az első irodalmi estje Kőbányán, majd hosszú szünet után a nyolcvanas évek óta publikál napilapokban. Dolgozott gazdasági területen, reklámfilmeket készített, s volt tipográfus is. A költőt, s közelmúltban megjelent kötetét Bakonyi István, a Vörösmarty Társaság elnöke mutatta be a székesfehérváriaknak. „A csend hangja” című könyv négy ciklusból áll: az első az „Életcserepek”, amelyek „Panaszfallá” épülnek fel, ez utóbbi pedig „Jelekké” emelkedik az olvasó szeme láttára. Az utolsó egység viszont arra figyelmeztet, hogy „Szív-vakság” is van az életünkben.

Jasper Gyula költészete közérthető, mindenkihez szól. Soraiban jól megfér egymás mellett a „szűzi-messzeség”, az „édes éden”, a „könnyek-zuhatagja”, a „vágyak-kútja”. Az 56-os események emléke dereng több versében: „neked szegzik a szót és elsütik”… Származásáról és székesfehérvári kötődéséről így vall a költő:

– Apai ágon már a XIX. század közepétől Fehérváron élt a családom, de még ma is sok rokonom van a városban. Emellett történelmileg is vonzódom a királyi városhoz.

– Mikor döntött úgy, hogy egy verseskötettel lepi meg az olvasókat?

– Volt egy szívműtétem hat évvel ezelőtt, s akkor döntöttem úgy, hogy kilépek a nyilvánosság elé. Addig szinte inkognitóban dolgoztam. Belső kényszerből írtam, s nem azzal a céllal, hogy költő legyek. Úgy éreztem, ki kell írnom magamból, amit átéltem. Mindig is volt bennem valamiféle kifejezési vágy, szerettem volna megmutatni belső világomat.

– Több versét ihlette a misztikum, a képzelet és az álom világa…

– Igen, vonzódom a misztikumhoz. Hiszek abban, hogy az emberi lélek bonyolult és összetett csoda, ami a hétköznapok felé emel. Fantasztikus megtapasztalni tudatalatti énünket. Emellett boldoggá tesz, hogy álmomban is tudok verset írni.

– Első kötete ”A semmi partján” címmel jelent meg. Miről szól?

– Szerelemről, gondokról, természetről, teljesen hétköznapi dolgokról írok, arról a valóságról, amelynek mindannyian részesei vagyunk. Hasonlóságokat keresek, a találkozást, és azt a kapcsot, amely rokonlelkekké tesz.

– Miben változott mondanivalója ”A csend hangja” című második kötetében?

– Szinte semmiben. Újdonság viszont, hogy más műfajjal is próbálkozom: „prózaversek”, amolyan minidrámák is olvashatók ebben a kötetben, olyan írások, amelyek már szélsőséges emberi sorsokról szólnak.

– Dolgozik már a harmadik köteten…

– Igen. Következő könyvemet, amely  „Körforgás” címmel a négy évszakról szól, és illusztrációkat is tartalmaz, jövőre szeretném megjelentetni.

– Mi az ön ars poeticája?

– Hiszem, a költészet az egymásra találás egy lehetősége, a gondolatokon, érzelmeken keresztül. A vers az, amivel találkozásunk lehet, amivel képesek vagyunk azonosulni, ami megérinthet bennünket a lelkünk mélyén, ami kiválthat belőlünk: szeretetet, együttérzés.