Nagy Péter az évad legjobb színésze - mérföldkő volt a Bűn és bűnhődés

Nagy Pétert legközelebb az évad első bemutatójában, Az ember tragédiája 2-ben láthatják színpadon, szeptember 12-én, több szerepben is.

Az évad első bemutatója Az én kis hűtőkamrám volt Novák Eszterrel a Pelikánban: „Ez egy irtózatosan jó találkozás volt, egy remek csapatmunka. Ráadásul azon a helyen, ami nekem valamiért a szívem csücske. Talán mert most dolgoztam ott először.”
Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regénye alapján Závada Pál írt darabot, amit már az előző évad végén elkezdtek próbálni a rendező, Hargitai Ivánnal: „Ez egy mérföldkő volt. Megérteni ezeket az irodalmi alakokat, akikbe belesűrít az író adott esetben egy komplett történelmi korszakot, egy olyan elképesztő labirintus, ami mély nyomot hagy az ember életében.”
Nagy Péter egyik legkedvesebb Shakespeare-darabja sem maradhatott ki a sorból. A Romeo és Júliában ezúttal Mercutiot szerepét kapta: „Szerintem Shakespeare-nek az egyik leggazdagabb irománya. Ha az évadban csak a Bűn és bűnhődésben és a Romeo és Júliában szerepeltem volna, akkor is már elégedett lettem volna. Ez a kettő egymás után, túl azon, hogy kimerített, olyan pillanatokat adott, amiért én valamikor színész akartam lenni. Ezeken keresztül olyan dolgokat lehet megfogalmazni, ami az ember szívét nyomja, amire máskor nem feltétlenül van mód.”

A Vörösmarty Színház utolsó bemutatója Sárosi István Trianon című műve volt, amiből sajnos mindössze két előadás mehetett le, az idei évadban azonban továbbra is repertoáron marad: „Azt gondolom, hogy a magyar társadalom, de mondhatnám a többi nemzetet is, nem igazán beszélte ki, és ez nagyon sok félreértésre ad okot. Az őszinte és tárgyilagos párbeszédre pedig szükség van. Az a vállalkozás, ami a Trianon című előadással elkezdődött, az ezt a célt szolgálta. A párbeszédet és önmagunk, a saját történetünk megismerését, ami megint csak olyan dolog, ami miatt érdemes színházat csinálni, színházat fenntartani, és színházba járni.”

A félbetört évad mindeni számára nehéz volt, ahogy nem lesz könnyű feldolgozni azt a hiányt, amit maga után hagyott: "Talán éppen ez fogja felkelteni bennünk az igényt, hogy rájöjjünk, hogy mennyire fontos a közösségi találkozás. Azt hiszem, hogy ha nem éljük át mindannyian ezt aközösségi együttérzést és együtt gondolkodást, akkor a társadalmunk sokkal kevesebb annál, mint ami lehetne, amire hivatott.”