A 90 éve született Nagy László költőre emlékezett a Vörösmarty Társaság

„Eb voltál, vagy nagyra nőtt Krisztus? Csak jó ripacs, vagy színészkirály? Szépség, vagy hetven kilógramm színhús? A színfalak mögött az irigység,közöny és középszer még hezitál.” – szavalta Bobory Zoltán az emlékülés kezdetén Nagy László "Gyászom a színészkirályért" című versét, amelyben a költő Latinovics Zoltánnak állít emléket.

Az emlékülést Székesfehérvár polgármestere is köszöntötte, aki kiemelte, hogy a Vörösmarty Társaság „már megint nem hagyta”, hogy úgy menjen el a város előtt egy fontos évforduló, hogy abba Székesfehérvár ne kapcsolódna bele, a társaság „megint figyelt és szervezett.” dr. Cser-Palkovics András Nagy László gondolataival köszöntötte a résztvevőket: „Nem tehetünk mást, mint amit eddig is tettünk, főleg humanisták: továbbra is a jobb emberi sors harcosai, partizánjai, titkos ügyvédjei legyünk. A reményt nem szabad föladnunk, hiszen a legnagyobb tragédiákból, katasztrófákból csak a remény segít kilépnünk, léphetnek ki a tömegek, akik sújtva vannak. Ugyanakkor legyen jogunk a kételyre, ez is motorja a mi alkotó munkánknak. Kritikával kell néznünk saját munkánkat. Egyre jobbat kell csinálnunk. Ez a célunk.”

"Nagy László (1925–1978) a huszadik század egyik legnagyobb hatású magyar költője Felsőiszkázról indult, a tüzes bortermő Somló hegy mellől. Életútját meghatározta hűsége szülővilága szellemi-lelki gyökereihez. Az érték bizonyossága alapján teremti meg bartóki jellegű, az archaikus és a korszerű elemeket egységbe fogó organikus életművét – folytatva a felelős, újulni-újítani képes, a jó ügyekért bajvívó magyar alkotói magatartás-hagyományt. Az önmagát szüntelen művelő, naprakész költő tagadja a beskatulyázó, kirekesztő törekvéseket, kultúraszemlélete nem fogad el mesterséges határokat, így marad hiteles egyéniség, „versben bujdosó” a diktatúra évtizedeiben. Eredeti életműve kivételes súlyú a modern ember világszemléleti útkeresésében." - írja édesapjáról fia, Nagy András.