960 éve, 1060. december 6-án koronázták királlyá I. Bélát Fehérváron. Vazul herceg legkisebb fia ekkor már mintegy tizenkét éve, hogy hazatért száműzetéséből, ahová István küldte fivéreivel együtt. Bélát tudvalevőleg királyi bátyja, I. András hívta haza, hogy uralkodásában támasza és majdan utóda legyen. Mind a két kívánalom teljesült; némi bonyodalom árán.
1060. december 6.: I. Béla magyar király koronázása Fehérvárott
Utóbbihoz röviden fel kell idéznünk az Árpád-ház családi viszonyait. A trónt birtokló báty, András, sokáig még nem büszkélkedhetett törvényes fiúutóddal, míg öccse, Béla már két fiú büszke apjaként térhetett haza Lengyelországból és házassága még egy fiút, valamint négy leányt gyümölcsözött. I. András 1047/1048 táján megosztozott a hatalmon Bélával: az ország királyi kétharmadát magának tartotta, a hercegi harmadot átengedte öccsének. A létrehozott új intézmény, a dukátus egy évtizeden keresztül jól működött. A fivérek egyetértésben éltek és együtt védték meg az országot a német támadásoktól.
A testvérek elhidegülésének kiscsaládi és nagypolitikai okai voltak. I. András királyt felesége 1053 körül/után végre két fiúval ajándékozta meg, akik közül az elsőszülött Salamon a dinasztikus diplomácia szereplőjévé vált. A német béke ára az lett, hogy Salamont 1058-ban eljegyezték Judit hercegnővel és András felmondta Bélának tett trónöröklési ígéretét. Erről a Képes Krónika tudósít. „Mivel pedig a rokoni szeretet és a vérségi vonzalom gátolni szokta az igazságot, András királyban is legyőzte a fia iránti szeretet az igazságosságot, és ígéretét megszegvén – ennek királyok esetében nem lenne szabad előfordulnia – uralkodásának tizenkettedik évében, a vénségtől megtörten fiát, Salamont, a még csak ötéves fiúcskát egész Magyarország fölé királlyá kenette és megkoronáztatta. Úgy tüntette föl, hogy ezt az ország békessége érdekében teszi, mert a császár nem adná leányát az ő fiához, Salamonhoz, ha meg nem koronázza.” A szövegből Béla-párti elfogultság világlik ki, amin nincs mit csodálkozni, ha tudjuk, hogy az Árpád-ház Béla vonalán élt tovább. Ahhoz azonban, hogy Béla hercegből I. Béla király lehessen, még egy csapdát is el kellett kerülni.
A nem annyira agg, mint inkább beteg I. András király Tiszavárkonyba hívta öccsét, hogy próbára tegye. Maga elé tetette a koronát, mellé egy kardot helyeztetett, ami a hercegi hatalmat jelképezte. Meghagyta híveinek, hogyha Béla a kardot választja, legyen az övé, de ha a koronát, fejezzék le. Ám ezt kihallgatta Miklós, a hírnökök ispánja, és sebtiben odasúgta a hercegnek, ha élni akar, válassza a kardot. András e szavakkal fogadta Bélát: „Herceg! Én megkoronáztattam fiamat, de nem kapzsiságból, hanem az ország békéje érdekében, amelyet tegnapelőtt kötöttem a császárral. Te azonban tégy szabad akaratod szerint: ha a királyságot akarod, vedd a koronát, ha a hercegi hatalmat, vedd a kardot; egyiket engedd át a fiamnak, de a korona jog szerint a tiéd.” Béla értett az intő szóból és a kardot választotta; ám ez ekkor már nem csupán a hercegi hatalmat, mint a bátyja elleni fegyvert, a korona megszerzésének eszközét jelképezhette.
A fivérek onnan szereztek támogatást egymás ellen, ahonnan családi összeköttetéseik révén várható volt: András német és cseh, míg Béla lengyel fegyveresekkel erősítette meg seregét. A végső összecsapást 1060 őszén a Tisza mellett vívták. Béla győzedelmeskedett. Andrástól a hadiszerencsével együtt magyarjai is elpártoltak. A legyőzött király német földre akart menekülni, de a mosoni kapunál Béla hívei elfogták, s mivel „fogságában nem törődtek vele, a Bakony erdejében levő Zirc nevű lakában meghalt” – írta talányosan I. András király haláláról a magyar krónika.
„Béla herceg – melléknevén Benyn – győztesen, diadalmenetben Fehérvár városába vonult; ott a püspökök fölkenték, és a királyi koronával szerencsésen megkoronázták.” Bátyjáéhoz hasonlóan, az ő megkoronáztatásakor sem volt teljes a hazai klérus; mindenesetre az esztergomi érseki szék ez alkalommal sem lehetett betöltve. A székesfehérvári szertartás napját Mügeln Henrik XIV. századi krónikája jelölte meg Szent Miklós ünnepében. András özvegye és árvája a német császári udvarba húzódott.
A „legkeresztényibb” Béla királynak összesen két év, tíz hónap és öt nap adatott uralkodásra. Utóélete szerencsésebben alakult: az Árpád-ház első fián, I. Gézán keresztül még sokáig folytatódott, és második fia, I. (Szent) László a dinasztia egyik legjelentősebb s talán legnépszerűbb királya lett.
