-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
75 éve nyílt meg a Romkert - szabadtéri kiállítással ünnepel Fehérvár
A Középkori Romker megnyitásának 75. évfordulója alkalmából nyílt tárlat augusztus 13-án a Nemzeti Emlékhelyen. A Szent István Király Múzeum szabadtéri kiállítása Lux Géza építész tervei alapján mutatja be a Romkert építésének történetét. A kiállítás október 31-ig lesz látható, hétfő kivételével naponta 9–17 óráig. Székesfehérvár polgármestere a megnyitón fontos feladatnak nevezte, hogy minden fehérvári ismerje a Romkert történetét.
2013.08.13. 11:25 |
A Középkori Romker megnyitásának 75. évfordulója alkalmából nyílt tárlat augusztus 13-án a Nemzeti Emlékhelyen. A Szent István Király Múzeum szabadtéri kiállítása Lux Géza építész tervei alapján mutatja be a Romkert építésének történetét. A kiállítás október 31-ig lesz látható, hétfő kivételével naponta 9–17 óráig. Székesfehérvár polgármestere a megnyitón fontos feladatnak nevezte, hogy minden fehérvári ismerje a Romkert történetét.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA

Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott a múzeumnak, hogy olyan kiállítást hoztak létre, ami 1938-ra is emlékezik és megjeleníti a látogatók számára, hogy mit tettek elődeink a történelem bemutathatósága érdekében.
Székesfehérvár polgármestere szimbolikusnak nevezte, hogy a Romkert történetét bemutató kiállítással indul útjára a Királyi Napok gazdag programsorozata. Köszönetet mondott Gärtner Petrának, akinek agilitása szükséges volt ahhoz, hogy az eredetileg tervezett terjedelemben és szakmai minőségban valósuljon meg a kiállítás. „Sok adósságunk van azzal a hellyel kapcsolatban, ahol állunk, ezért olyan döntéseket kell hoznunk amivel hozzátehetünk a kapott örökséghez a bemutathatóság tekintetében.” - tette hozzá Cser-Palkovics András polgármester.

A kőtárnak szánt árkádok alatt nagyméretű tablókon tekinthetők meg a Romkert eddig csak kevesek által ismert építészeti tervei, tervvázlatai és ízelítőt kapunk a valamikori kőtár érdekes és szép faragványos kőanyagából is.
Olyan jeles események színhelye volt 1938-ban a Romkert, mint a vitézavatás, vagy a Szent Jobb látogatása, melyek emlékét korabeli fotók segítségével idézik fel. A tervek, tervvázlatok, valamint a Romkertben 1938-ban rendezett nagyszabású ünnepségek jól tükrözik Szent Istvánnak az 1930-as években megerősödött kultuszát, e tekintetben is kapcsolódik a kiállítás a 2013-as Szent István Emlékév programjaihoz. Dr. Demeter Zsófia múzeumigazgató szerint a kiállítás példát mutat arra vonatkozóan, hogy a dicső történelmi múltra építve is lehet modern nagyvárost építeni.

A látogatók Gärtner Petra műveszettörténész tárlatvezetésével tekinthették meg a tablókat, amelyekből kiderült, hogy a székesfehérvári Romkert jól átgondolt, tudományos alapokon szerveződő, sokrétű kutatási program keretében valósult meg.
A munka az 1936-ban megkezdett régészeti ásatással indult, az előkészítő szakasz azonban a harmincas évek elejére nyúlt vissza, s a néhány év alatt pontos koreográfia szerint, fokról fokra építették fel a dramaturgiai csúcspontot, az 1938-as Szent István-emlékévet s benne a vitézavatást, a Szent Jobb látogatását és a Romkert fehérvári országgyűléssel egybekötött hivatalos megnyitóját.