75%-al csökkent 2010 óta Székesfehérváron a regisztrált bűncselekmények száma

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács az ország első, speciálisan önkormányzatok számára szervezett bűnmegelőzési konferenciáját rendezte meg a Rendőrségi Igazgatási Központban. Az auditóriumban számos településvezető és a bűnmegelőzési terület szakemberei gyűltek össze. A rendőrségi előadók mellett Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András is felszólalt.
2019.03.29. 17:42 |
75%-al csökkent 2010 óta Székesfehérváron a regisztrált bűncselekmények száma

A bűnmegelőzés területén számos eredményt elkönyvelhetünk, a rendőrség iránti közbizalom is sokat fejlődött, de még van tennivaló a területen. – emelte ki Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára. Bár az önkormányzatok és a rendőrség elkülönül, amikor biztonságról van szó, közös a cél, húzta alá az államtitkár. A közbiztonság megteremtését, fenntartását gyakran kizárólagos rendőrségi feladatként azonosítják, pedig számos egyéb szervezetnek és az állampolgároknak is van lehetőségük, sőt, kötelességük az ügyben. Az államtitkár köszöntője után Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke beszédében hangsúlyozta: a bűnmegelőzés küldetésében számos kulcsszervezet van, de ezek között is kiemelkednek az önkormányzatok.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester „Településfejlesztési lehetőségek, ígéretes példák Székesfehérváron” címmel tartott előadást a konferencián. A városvezető kiemelte, hogy Fehérváron kivételesen jó az együttműködés a helyi rendőrkapitányság és az önkormányzat között, ez a bűnmegelőzés olyan alapfeltétele, amit az ORFK állományának előadói is hangsúlyoztak. Prezentációjában számos előremutató példát láthattak a jelenlévők, többek között a „Biztonságos Szórakozóhely” védjegy megszületését, az „Együttműködésben Egymásért – A biztonságos Székesfehérvárért” pályázat eredményeit, és az oktatási intézményekben folytatott kiterjedt prevenciós kampányokat. Kevésbé evidens, ám annál fontosabb az építészet, városrendezés szerepe a bűnmegelőzésben. Remek példa a Túrózsáki úti szabadidőpark és sétaút, amelynek tervezésekor fontos szerepet kaptak a közbiztonsági szempontok.

A polgármester elmondta: a hamarosan induló Palotavárosi tavak rehabilitációs programnak hasonló elvárásokkal kell teljesülnie. Székesfehérváron 15 szervezet működik együtt a közbiztonság érdekében, ez példaértékű lakosságvédelmi kooperáció, azonban az állami jogalkotóknak további jogi eszközöket kellene biztosítaniuk az önkormányzatok számára ahhoz, hogy bizonyos közbiztonsági feladatokat a lakosság által elvárt hatékonysággal kezelhessenek. A továbbiakban dr. Cser-Palkovics András bemutatta a fehérvári intézkedések eredményeit is: a regisztrált bűncselekmények száma 2010 óta drasztikusan, negyedére esett vissza. Zárszavában a polgármester megköszönte a város közbiztonságáért együttműködő 15 szervezet munkáját, és kifejezte reményét, hogy Székesfehérvár jó példája más településeknek is iránymutató lehet a jövőben. "Őrizzük meg Székesfehérvárt biztonságos városnak!" - fogalmazta meg a legfontosabb törekvést.

Kék hírek

  1. Emlékezzünk biztonságban szeretteinkre!

    Mindenszentek és halottak napja környékén sokan keresik fel a temetőket, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. A kegyeleti időszakban keletkező tüzeket gyakran a sírkertekben felügyelet nélkül hagyott mécsesek, illetve az otthonokban meggyújtott gyertyák okozzák. A tűzesetek megelőzése ebben az időszakban is kiemelten fontos.

    2026.10.29.
  2. Tilos az égetés

    Az elmúlt hétvégén és a héten is több alkalommal riasztották a megye tűzoltóit olyan szabadtéri tűzesetekhez, amelyeknél kerti égetés során terjedtek tovább a lángok. Az aszály miatt a növényzet mindenhol rendkívül száraz, és az óvintézkedések ellenére is pillanatokon belül továbbterjedhet a tűz, amely sérülést és jelentős anyagi kárt is okozhat.

    2026.10.15.
  3. Zsarolás, kifosztás, rablás

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki számos erőszakos bűncselekményt követett el. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított idén februárban megfenyegette egy büfé alkalmazottját, és így szerzett pénzt tőle, majd tavasszal egy nővel dulakodott, és ezután vette el a készpénzét.

    2026.10.01.
  4. Letartóztatták a nőt

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatást, aki a gyanú szerint több erőszakos és vagyon elleni bűncselekményt követett el az elmúlt időszakban.

    2026.09.24.