-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
70 éves jubileumát ünnepli idén az Ének-Zenei - relikviákat keresnek a kiállításhoz
Hetven évvel ezelőtt kezdte meg működését az Ének-Zenei Általános Iskola. A jeles évforduló alkalmából ünnepi gálaműsort szerveznek, ami 2025. október 17-én 17 órától lesz az Alba Regia Sportcsarnokban. Kiállítással is szeretnék felidézni a múltat, amihez fotókat, relikviákat várnak, melyeket névvel ellátva az iskolában lehet leadni.
2025.09.15. 07:07 |
Az est tervezett programja: közös éneklés, visszaemlékezések, „élménybeszámolók”, régi növendékek egy-egy előadása.
Kiállítással is szeretnék felidézni a múltat. Ehhez fotókat, relikviákat várnak, melyeket névvel ellátva az iskolában lehet leadni.
A valamikori osztálytársakat arra kérik, hogy önszerveződő módon újra vegyék fel egymással a kapcsolatot. Az egykori osztályok és azok képviselői a Kodály Iskola Facebook oldalán jelentkezhetnek.