-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
70-es évek bulija lesz szombaton az Öreghegyi Közösségi Házban
Az Öreghegyi Közösségi Ház a '60-as évek bulija után megszervezi az "Oh, azok a '70-es évek" című rendezvényt november 3-án (szombaton) 20 órától. Aki visszaidézné fiatalkorát, vagy egyszerűen csak egy retro buliba vágyik és egy nagyot szeretne táncolni, annak a Fantában a helye. A bulira olyan tárgyakat gyűjtöttek össze, melyek a ’70-es évek székesfehérvári szórakozásról szólnak (Lapos, Placc, Voge, Zsuptipró, Táncpalota, Építők, Fanta)
2007.11.03. 07:52 |
Az Öreghegyi Közösségi Ház a '60-as évek bulija után megszervezi az "Oh, azok a '70-es évek" című rendezvényt november 3-án (szombaton) 20 órától. Aki visszaidézné fiatalkorát, vagy egyszerűen csak egy retro buliba vágyik és egy nagyot szeretne táncolni, annak a Fantában a helye. A bulira olyan tárgyakat gyűjtöttek össze, melyek a ’70-es évek székesfehérvári szórakozásról szólnak (Lapos, Placc, Voge, Zsuptipró, Táncpalota, Építők, Fanta)"Oh, azok a '70-es évek"
November 3-án, szombaton 20 óra
Rockzenét játszik: a Rock Singers Band (Bodri Tamás, Héder Sándor, Jankovics Roland, Varga Sándor)
A házibuli hangulatról „Karika” lemezlovas gondoskodik.
Belépődíj: 1300 Ft
Székesfehérvár, Fiskális út 93. Asztalfoglalás: 22/303-366