-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
45 éves A Szabadművelődés Háza - online audiovizuális est csütörtökön
Május 14-én, csütörtökön 20:30 órai kezdettel MéhKasAula-audiovizuális esttel ünneplik az intézmény születésnapját, amely rendhagyó módon a közönség fizikai jelenléte nélküli lesz és online követhető a https://www.facebook.com/aszabadmuvelodes.haza/ oldalon.
2020.05.08. 08:22 |
Vizuális technika: Méhkas Dia Project. Az est folyamán mikrobarázdás felvételről lejátszásra kerül egy-egy oldal a Faxni, RH+, X. Fiatal Dalosok Találkozója 1982-ben rögzített és a Blahalouisiana zenekarok felvételeiből.
Május 23-án a Bory-várban is lesz vetítés a Méhkas Dia Project-tel az elmaradt JamBoryVár estéjén.